|
SZNT: Határozat Székelyföld jelképeiről
Székelyföld választott önkormányzati tisztségviselői, mint a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés létrehozói és résztvevői,
- tudatában annak, hogy sikeres autonómiák ott működnek, ahol a helyi közösségek összefogása erős regionális identitásra épül,
- felismerve az önkormányzatokra háruló felelősséget a székely közösségi tudat jelképeinek elfogadtatásában,
- tekintettel arra, hogy a meggyökeresedett szokások, a népszerűvé vált jelképek a választók akaratát fejezik ki
elhatározzák
1. a Székely Himnuszt, amelynek zenéjét Mihalik Kálmán szerezte, szövegét Csanády György írta, Székelyföld himnuszának nyilvánítják
2. A Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17.-én elfogadott címert, amelynek képi megjelenítését jelen határozat szerves részét képező függelék tartalmazza, Székelyföld címerének nyilvánítják,
3. A Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17.-én elfogadott zászlót és lobogót, amelyeknek képi megjelenítését jelen határozat szerves részét képező függelék tartalmazza, Székelyföld zászlajának és lobogójának nyilvánítják,
4. A SIC rövidítést, Székelyföld rövidített regionális jelzésének nyilvánítják, és nemzetközi szabványosítását minden eszközzel segítik.
5. A székelyföldi önkormányzatok gondoskodnak arról, hogy a hatáskörük alá tartozó közintézmények Székelyföld jelképeit, a közösség méltóságának megfelelően használják.
Székelyudvarhely 2009. szeptember 05.
Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés
|
- A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
- A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
- Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
- Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
- Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
- Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
|
|