Kedves olvasó! Elnézést kérek azért, hogy a blogírást kissé hanyagoltam az utói hetekben. Hargita megyei tanácsi elnökjelöltségem bejelentését követően felgyorsultak az események körülöttem, megnövekedett sajtóbeli megjelenéseim száma, ami lehetőséget ad közügyekre vonatkozó véleményem, álláspontom ismertetésére, de nem pótolja azt a közvetlen kapcsolattartást, amit a blog jelent. Kedves olvasó! Elnézést kérek azért, hogy a blogírást kissé hanyagoltam az utói hetekben. Hargita megyei tanácsi elnökjelöltségem bejelentését követően felgyorsultak az események körülöttem, megnövekedett sajtóbeli megjelenéseim száma, ami lehetőséget ad közügyekre vonatkozó véleményem, álláspontom ismertetésére, de nem pótolja azt a közvetlen kapcsolattartást, amit a blog jelent.
Nagyon megnövekedett honlapom, a www.borbolycsaba.ro iránti érdeklődés, több százan felkeresik naponta és úgy gondolom, hogy a megtisztelő érdeklődést illik viszonozni azzal, hogy naplómban rendszeresen, lehetőleg napi rendszerességgel reagálok mindarra, ami történik körülöttünk. Április 24-től kezdve nekifogtam a Megyei Konzultáció elnevezésű körutamnak, melynek célja, hogy közelről megismerjem azon emberek problémáit, elbeszélgessek velük, kikérjem véleményüket. Azt kell mondanom, hogy számomra nagyon tanulságos ez a Konzultáció, megerősítette abbéli meggyőződésemet, hogy az a típusú politika, amit mindig is magaménak vallottam, nevezetesen, hogy nem TV-k képernyőin, újságok hasábjain kell osztania az „észt” egy politikusnak, hanem az emberek között, párbeszédet folytatva velük, rákérdezve problémáikra kell a politikai döntéseket megalapozni. A Konzultáció célja a tanácsadás, és én vagyok aki a tanácsot kéri és kapja, és nem fordítva. Három napja tart a Konzultáció és el kell mondjam, hogy lélekben és tudásban nagyon sokat gazdagodtam. Nagyon pozitív az emberek hozzáállása, nyíltan beszélnek problémáikról, örömükről, bánatukról, négyszemközti találkozások és lakossági fórumok során egyaránt. Voltak előzetes feltevéseim, hogy miként fogadnak, mit fognak kérdezni tőlem, de előzetes félelmeim, fenntartásaim az első találkozásokat követően eloszlottak.
Az a közvetlenség, az a szeretet ami engem fogadott az nagyon megerősített. Ezért azt ajánlom mindazoknak akik a sajtóban, az internetes topikokon, meg más fórumokon támadják a Megyei Konzultációt, hogy szíveskedjenek abba hagyni azt a látszatfelháborodást, ami kezd az utóbbi napokban kibontakozni. Inkább vegyék a fáradtságot és bátorságot arra, hogy felkerekedjenek és elmenjenek megyénk olyan eldugott településeire ahova 6 éve választott politikus nem tette be a lábát. Mert hogy van ilyen, azt megdöbbenéssel tapasztaltam. Nagyon sajnálom, hogy nem akarván konfrontálódni holmi begyepesedett felfogásokkal, bár meghívások tömege érkezett hozzám, az elmúlt négy évben megyei tanácsi alelnöki munkám során kevés alkalommal látogattam el udvarhelyszéki településekre.
Négy évet bepótolni nem lehet, de igyekszem, és ígérem, hogy június 1-ét követően véget vetek a megyepolitikában ennek a felfogásnak. Gyergyó, Csík és Udvarhely együtt sír és együtt nevet. Közös az örömünk és közös a bánatunk. Összefogásra, együttgondolkodásra és cselekvésre van szükség a megyepolitikában. A rivalizálás, a verseny egy fokig egészséges, de ha átcsap kiszorítósdiba akkor már káros. A Konzultáció két napja meggyőzött arról, hogy azon alapfeltevésem, mely szerint az emberek nem azt fogják nézni június 1-én hogy egy politikus honnan jött, milyen nagy név, hanem azt, hogy mit csinált, hogy hiteles-e vagy sem. Az utóbbi napokban megtapasztaltam azt is, hogy az ismertség nem minden, mert ha az ismertséghez az társul, hogy „ismerjük jól mert lopott már eleget”, akkor még akár visszájára is fordulhat a magasabb ismertségi index. Június 1-én az emberek személyekről, hitelességről fognak szavazni. Mindazon településeken, ahol tisztességes, átlátható módon megtartott előválasztásokon kerültek kiválasztásra a jelöltek, mint az esetek túlnyomó többségében az RMDSZ-nél, ott be fog jönni a papírforma. Viszont, ahol a jelöltek nem állták ki az igazságpróbát, ott lehetnek meglepetések még akkor is, ha a jelölt RMDSZ logó alatt indul.
A tegnap reggel, a megyei konzultációs programra kölcsönkapott kisbusszal Homoródfürdőig értünk el, a célközségnek kijelölt Bögöz helyett. Habár gazdája tökéletesre garantálta, mégis a kuplung a Tolvajos tető után megadta magát. Gyorsan két kisebb autóba pakoltunk át, majd körbejártuk Bögöz község kisebb és nagyobb falvait, reggeltől estig. Aki még nem járt Mátisfalvára ajánlom tegye meg! A tegnap reggel, a megyei konzultációs programra kölcsönkapott kisbusszal Homoródfürdőig értünk el, a célközségnek kijelölt Bögöz helyett. Habár gazdája tökéletesre garantálta, mégis a kuplung a Tolvajos tető után megadta magát. Gyorsan két kisebb autóba pakoltunk át, majd körbejártuk Bögöz község kisebb és nagyobb falvait, reggeltől estig. Aki még nem járt Mátisfalvára ajánlom tegye meg!
Ez az a falu ahol csend, tisztaság, szép környezet, takaros kis és közepes házak, illetve nyugodt emberek élnek. Mátisfalvi emberek azt szeretnék, ha könnyebben megközelíthetnék a szántóföldjeiket és a kaszálóikat, illetve a már korábban elkezdett és a pályázati határidők szerint megkésett községi út építését a nyertes útépítő cég a szavát tartva befejezné, még mielőtt május folyamán jön a német testvéralu küldöttsége, aki sokat segít a falun, talán még többet mint a politikusok! Décsfalván nem szabad a templomot keresni, nem örvendnek az idegenek ilyen irányú kérdéseinek az ott élők, hisz ők Agyagfalvára járnak templomba. Bögöz településen habár sok fejlesztés történt mégis, a faluban sokan azt gondolják, hogy a kultúrotthon rossz állapota miatt sok más fejlesztés jelentősége torzul. Szép, de esetenként nehéz az élet Bögöz községben.
Telekfalva az a Felsőboldogfalva községhez tartozó kisfalu, ahol az ott élő pár száz ember több figyelmet, információt és lehetőséget igényel. A község több felujában is a legnagyobb gond az, hogy számos földcsuszamlásnak kitett terület található, ezért több faluban is, mint Ócfalván, Süköben, Farcádon, vagy akár Telekfalván akár a köz, vagy magán épületek veszélynek vannak kitéve. Telekfalva az a Felsőboldogfalva községhez tartozó kisfalu, ahol az ott élő pár száz ember több figyelmet, információt és lehetőséget igényel. A község több felujában is a legnagyobb gond az, hogy számos földcsuszamlásnak kitett terület található, ezért több faluban is, mint Ócfalván, Süköben, Farcádon, vagy akár Telekfalván akár a köz, vagy magán épületek veszélynek vannak kitéve.
(Ápropó a sükői templom tornya sem mentes ezen problémától, hisz jelentős szögben van eldőlve.) No de a telekfalvi templom is segítségre szorul. Most szeretnék újravakolni, hisz korábban az árvízek megrongálták, majd a föld mozgását követően újabb károk érték. Pont azon gondolkodtam, ahogy ma meghallgattam több tíz telekfalvi ember gondolatát, problémáját és elvárásait, hogy valószínüleg közadakozásból lehetetlen a javítási költségeket kifizetni. Szomorú látvány és gondolat, hogy a kis települések nagyon régi, műemlék templomai mennyire nehéz helyzetbe vannak. Tegyünk értük! Talán egy zsák cement? Netalán száz euro? Ápró lépésekkel nagy dolgokat lehetne elérni!
Példa nélküli dolog történt múlt héten Budapesten: egy asztal mellett ültek az összes jelentősebb határon túli magyar szervezet képviselői, s vita és veszekedés nélkül együtt gondolkoztak azon, hogy miképpen lehet összehangoltan jobb eredményeket elérni.
Árus Zsolt
Az esemény egyfajta cáfolata annak a közhelynek számító megállapításnak, hogy a magyar egy összefogni képtelen, örökösen civakodó nép, s pár nappal Húsvét előtt egy közelebbi magyar feltámadás lehetőségét vetíti előre. Adja Isten, hogy így legyen.
A puszta találkozáson túl természetesen érdemi megbeszélések is zajlottak alig néhány méterre Jókai szobrától. Ezek következtetéseit, a közeljövő tennivalóit egy állásfoglalásban összegezték, öt pontban. Ezen öt pont közül kettő közvetlenül kapcsolódik a Székely Nemzeti Tanács február huszonnyolcadikán tartott ülésének határozataihoz.
Egyik arról szól, hogy immár a KMAT is csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, hogy hozzunk létre egy nemzetközi munkacsoportot az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének kidolgozására. Olyan kezdeményezésről van szó, aminek célja olyan, a tagországok számára kötelező jogi normák rögzítése, melyek az EU egyes államaiban alkalmazott megoldásokra alapoznak, s amelyek által jogi eszközökkel kikényszeríthetők lesznek azok az intézkedések, melyek biztosíthatják az egyes tagállamok területén élő hagyományos nemzeti kisebbségek megmaradását, fejlődését. Természetesen mindez nehéz küzdelem lesz, s nem megy majd egyik napról a másikra, de ugye köztudott, hogy a leghosszabb út is az első lépés megtételével kezdődik.
A másik pontban a KMAT támogatásáról biztosítja a Székely Nemzeti Tanács arra irányuló kezdeményezését, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése nevezzen ki egy jelentéstevőt, aki megvizsgálja Székelyföld helyzetét, majd a PK fogadjon el határozatot Székelyföld autonómiájáról. Erről azt fontos tudni, hogy Románia számos vállalást tett az Európa Tanácsba való belépése előtt, illetve az ET számos dokumentumát aláírta, de ezek jelentős részéről elegánsan megfeledkezett. Más szóval azt is lehet mondani, hogy a Székely Nemzeti Tanács megalakulása óta nem kér egyebet, csak azt, hogy Románia tartsa be a saját vállalásait, hisz például a sokat emlegetett 1201-es ajánlás (ami neve ellenére kötelező érvényű) azt mondja, hogy az egy tömbben élő hagyományos nemzeti kisebbségnek joga van sajátos önkormányzatra. Mindezek kikényszerítésére lett volna mód már régen, ha a "legitim" képviselő (az RMDSZ) nem lép be 1996-ban a kormányba, s nem mond le teljes mértékben a külpolitikai eszközökről. Ezért is különösen fontos az, hogy most ezt a dokumentumot az RMDSZ képviselője is aláírta, azaz 12 év után az RMDSZ is vállalja, hogy tevőlegesen csatlakozik egy ilyen kezdeményezéshez. Most más csak az kell, hogy a szót tett is kövesse, hisz ahhoz, hogy a javaslat a Parlamenti Közgyűlés elé kerüljön, azt tíz képviselő kell beterjessze, s joggal várható el, hogy ezek között legyen a romániai magyarság egyetlen ET-képviselője, Frunda György.
A sajtóból arról lehetett értesülni, hogy "Frunda meglátása szerint a kezdeményezés érvényre juttatásának kevés esélye van, hiszen a procedurális előírásokat nem tartották be. ", de ez még csak arra utal, hogy a szenátor nem ismeri részleteiben a kezdeményezést. Ráadásul kampány-időszak van, s egyértelmű az, hogy az RMDSZ-nek semmiképp nem tenne jót, ha közvetlenül a választás előtt kiderülne, hogy egyik kezével aláírta ugyan a közös állásfoglalást, de a másik kezével már akkor és ott az asztal alatt azon dolgozott, hogy azt megakadályozza. Van tehát rá esély, hogy a párt vezetői jobb belátásra térítik Frundát, s egyike lesz azoknak, akik a kezdeményezést beterjesztik. Ha pedig ez megtörténik, akkor már rajtunk múlik, hogy a kinevezendő jelentéstevőnek olyan meggyőzően mutassuk be hátrányos helyzetünket, hogy a Parlamenti Közgyűlés egy számunkra előnyös határozatot fogadjon el. Ismerve a székelyföldi valóságot, a csak papíron (vagy ott sem) létező jogokat, a román hatalom körmönfont praktikát, meggyőződésem, hogy ebben sikerrel fogunk járni.
A sajtóban elkezdődtek a találgatások a latolgatások, polgármesterjelöltek, megyei tanácsi, önkormányzati jelöltek illetve legutóbbi törvénymódosításnak köszönhetően már megyei tanácsi elnökjelöltek tekintetében is. Jól van ez így, jó az, ha esélylatolgatás, ha verseny van. Ha politikai érzékem nem csal, úgy érzem, hogy soha nem volt olyan erős verseny önkormányzati tisztségekért, mint ahogy várható június 1-én. Régebben csak a parlamenti képviselő, a szenátor volt a politikai kiemelt szereplő („sztár”), ott volt nagy presztízs, ott tolakodott mindenki, ott volt verseny, szemben a helyi és megyei önkormányzatokkal. Napjainkra ez megváltozott. Természetesen ilyenkor, az esélylatolgatásba beleszűrődnek olyan érvelések is, amelyek nem állják meg helyüket egy politikai érdekképviseleti szervezeten belül. Az utóbbi napokban olvashattunk róla, hogy múltkor nektek, most nekünk, majd nekik jár ez meg az a tisztség. Aki így gondolkodik, az nem veszi észre azt, hogy a politizálás keretei, értve alatta a székelyföldi politizálás kereteit is lényegesen megváltoztak, melyek közül csak néhányat említenék:
- polgármester mellett a megyei tanács elnökét is közvetlenül választják a polgárok
- van az RMDSZ-nek riválisa, versenyhelyzet van,
- az emberek 18 év alatt politikailag is nagykorúsodtak, vége van már annak az, egyesek számára „idilli” állapotnak, amikor nem számított ki a jelölt, csak tulipán legyen a neve mellett, és már is ütötték rá a pecsétet,
- az utóbbi években, különösen a közösségi infrastruktúra terén, hathatós RMDSZ támogatással nagymértékű beruházási programok indultak meg. Ezek feletti döntések meghozatal felértékelte, a korábbi években csak vegetáló, pénztelenségtől szenvedő, panaszkodó önkormányzatokat,
- az önkormányzatok lesznek az európai uniós pénzek felhasználásának kulcsfigurái,… stb…
Ideje lenne ezért, felülemelkednünk, a területi megosztottságot, a közös megyei akaratnyilvánítást, sikeres megyei politizálás gúzsba kötő megosztottságon. Ne csak politikai riválisainktól várjuk el az összefogást, hanem valósítsuk meg mi is az RMDSZ belül. Ha valamit, hát azt minden bizonnyal megtanulhattuk az elmúlt négy évben, hogy a területi szervezetek szembeállítására alapozó megyepolitika nem vezet semmi jóra. Ne azt keressük mi az ami elválaszt, hanem azt hogy mi az ami összeköt.
Képesnek érzem magam arra, hogy lassan 15 éve Hargita megyét megosztó, egymással szembeállító politikai szerepfelfogásokon átlépjek, és az egyes térségek sajátos igényének, érdekének maximális tiszteletbetartása mellett, az egész megye érdekében dolgozzak. A megyei tanács elnökének közvetlen választása, nagymértékű politikai legitimációt és felelősséget ró a jelöltre. Június 1-én közvetlen választással nevezi meg megyénk lakossága a megyei tanács elnökét az elkövetkező négy évre. Ez új helyzet, új kihívás minden politikus számára. Nem közvetett választással, a megyei tanácsi jelöltek egyszerű többségének titkos szavazásával, hanem közvetlen választással kerül kijelölésre a megyei tanács elnökének személye. Ezen új helyzet, illetve a magyar szavazók támogatásáért induló rivális, az MPP bejegyzése szükségessé teszi, hogy olyan személy legyen az RMDSZ jelöltje, aki közvetlen választásokon bizonyított és aki mögött széles választói támogatás áll. Talán szerénytelenség, de úgy gondolom, elnökjelöltként képes lennék megvalósítani azt az egész megyében, amit az utóbbi években közösségszervezés terén elértem Csíkban. Képesnek érzem magam, mert úgy gondolom, hogy napjaink legnagyobb problémája, már ami a politizálást illeti, a csapatban való dolgozás, az összefogás igénye és arra való képesség.
Az összefogás, a dolgoknak való közös nekifeszülés sok türelmet, empátiát, munkát igényel. A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, majd a Magyar Ifjúsági Értekezlet létrehozásakor kifejtett közös munka több tíz fiatallal, (akik nagyrésze ma már az ország irányításában vállal felelős részt), illetve az utóbbi négy évben a csíki RMDSZ-es politikusok egységes, összedolgozó politikai közösséggé szervező csapatmunkával úgy gondolom, hogy bizonyitottunk/bizonyítottam. Amennyiben elnyerem az udvarhelyi és gyergyói területi szervezetek bizalmát is, akkor június 1-én indulhatok a Hargita megyei választók többsége bizalmáért! Ez esetben azt tudom vállalni, hogy azt az építkező munkát fogom folytatni megyei szinten, amit elkezdtem Csíkban.
Többször és több helyen elhangzott már, hogy az autonómia valóban megmaradásunk záloga, azt minél hamarabb meg kell valósítani, de legelőször a fejekben kell rendet tenni, illetve élni kell már ma azokkal a lehetőségekkel, amelyek adottak.
Ez többek közt azt jelenti, hogy le kell vetkőzni a régi reflexeket, a rossz beidegződéseket, s bár akkor és ott, ahol ennek semmi akadálya nincs, úgy kell viselkedni, mintha már autonómia lenne. Hadd mondjak három példát:
1. Beszélt nyelvünk rengeteget romlott az elmúlt évtizedekben. Sokszor észre se vesszük, hogy milyen sok idegen, elsősorban román szót használunk, holott azoknak létezik szép magyar megfelelőjük is. Gondolok itt a plásza, punga, média, bon, praktika, meg hasonló szavakra. Ezeket az idősebbektől sajnos megtanulják az újabb nemzedékek is, holott van nekik szép magyar megfelelőjük, még bár nem is olyan nagy ügy megtalálni s megszokni azokat, csak kis odafigyelés kell.
2. Másik példa a különféle feliratok, elsősorban a közintézményekben. Kétségtelen, hogy kicsivel több pénz és munka, de attól még jogosan elvárható, hogy minden de minden kétnyelvű legyen, kezdve egy iroda vagy egy korházi osztály megnevezésével, s befejezve a "Dohányozni tilos" táblával. Az elmondható, hogy van ilyen téren fejlődés, de lehetne sokkal gyorsabb is. Sőt, elvárható, hogy sokkal gyorsabb és átfogóbb legyen. Az egyes intézményvezetők lehetősége és felelőssége az, hogy felleltározzák az adott épületben levő összes táblát, s valamennyit egységesen kicseréljék, egyforma típusú, kétnyelvűre. Ez pedig nem kerül olyan sokba, hogy ne lehetne teszem azt még az első negyedévben a végére járni Gyergyószentmiklós, de akár Gyergyószék, vagy egész Székelyföld szintjén is. Épp csak hozzá kell látni. Hát rajta!
3. Habár tövény adta jogunk, mégsem élnek sokan azzal a lehetőséggel, hogy különféle hivatalos beadványokat anyanyelvükön írjanak meg. Ez is elsősorban rossz beidegződés, kell venni egy mély lélegzetet, s leszokni róla. Az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy ebben a témában szerepet játszik a magyar hivatalos nyelv hiányos ismerete is. Nem csak az utca embere, hanem maguk a hivatalnokok is gondban vannak néha, ezért is van az, hogy sokszor a magyar beadványra is román nyelvű válasz érkezik. Itt a megoldásban fontos szerepet kell játsszon - szerintem - az iskola. Van ma több olyan tantárgy, aminek óráin lehetőség van megtanítani a fiatalokat a magyar hivatalos nyelvre. Teszem azt állampolgári nevelés órán fogalmazhatnak kéréseket, beadványokat. Tudomásom szerint szakszótár létezik, épp csak nem forog annyira közkézen, mint amennyire jó lenne. Könyvkereskedések tehetnének ilyen téren sokat, illetve az önkormányzatok, ha rászánnák azt a nem sok pénzt, s bevásárolnának ilyen szótárakból, lehetővé (kötelezővé?) téve alkalmazottaiknak, hogy tanuljanak.
Ez három apró, lényegtelennek tűnő, de igencsak fontos dolog. Ha mindenki a maga helyén tenne azért, hogy ezeken a területeken előrelépés történjen, akkor már pár hónap leforgása alatt közelebb lennénk a célhoz, az autonómiához. A feladat tehát ez: gondolkozzunk és cselekedjük autonóm módon, használjuk ki a már rendelkezésünkre álló lehetőségeket.
A helyi választásokig ugyan még hónapok vannak, de a kampányt nem lehet elég korán megkezdeni - gondolhatják az ősszel amúgy is megtépázott nimbuszú székelyföldi RMDSZ szervezetek, ezért már mostantól hozzá is láttak. Ennek egyik látványos jele az, hogy nagy hangon bírálni kezdték az oktatási törvény tervezetét.
Félreértés ne essen, van bőven bírálnivaló azon a tervezeten, úgy általában is, meg magyar szempontból is, tehát nem védeni akarom Adomniţei minisztériumának agyszüleményét, épp csak fel szeretném hívni a figyelmet arra, amiről bölcsen hallgatnak a tulipántos nemzetvédők.
Képzelje csak el a tisztelt olvasó, hogy valamelyik egyszemélyes kft-ben (ahol a tulajdonos és az egy szem alkalmazott egy és ugyanaz - van ilyen bőven nálunkfele) az alkalmazott sztrájkba kezd, tiltakozásképpen a tulajdonos túlkapásai miatt. Komikus volna, nemde? Kovács János szobafestő és mázoló felemeli a szavát azért, mert Kovács János cégtulajdonos kizsákmányoló, népnyúzó magatartást tanúsít, semmibe veszi az alkalmazottakat, nem áll szóba még a szakszervezet vezetőjével sem. Kabaréba illő jelenet. No de nem ugyanez történik akkor is, amikor egy kormánypárt tiltakozik a kormány egyik tervezete ellen? Ahelyett, hogy nyilatkozatokat ad ki, s tiltakozásra buzdítja a tanulókat meg szüleiket, vajon nem lenne egyszerűbb és célszerűbb, ha a "szakemberei" végeznék a dolgukat a Victoria palotában? Ha pedig ott annyira kicsi fiúk, hogy nem képesek szakmai kérdésekben szakmai döntéseket kicsikarni, akkor jó ha tudják, hogy az ajtó nincs rájuk zárva, bármikor fel lehet kelni a bársonyszékből, akár tiltakozásképpen is.
Innen pedig egyenes út vezet egy másik sokat hangoztatott, alapigazságként elfogadott, de erősen kérdéses tételhez. A minap a tévében egybehangzóan állította a helyi meg a területi RMDSZ-elnök, hogy nem jó az egyéni választókerületes szavazási rendszer, mert akkor kevesebb magyar képviselő jut be a parlamentbe. E mögött a kijelentés mögött is az a gondolat áll, hogy a gondjaink megoldásához az kell, hogy sok magyar legyen a parlamentben, netán a kormányban. Ennyi, s ez elég is. Az már nem számít, hogy kik azok, mire képesek és mit tesznek, csak az a fontos, hogy legyenek ott. Holott a dolog ennél kicsivel bonyolultabb. Nem elég ott lenni, tenni is kell, sőt, nem elég tenni, eredményt is fel kell(ene) mutatni. Mert ha nem, akkor visszájára fordul az egész. Az, aki ott van, kapja a nagy fizetést, kapcsolatokat épít, stb, stb, tehát személyesen neki, esetleg rokonainak, barátainak jó, de a közösségnek már nem, sőt. Gondoljunk csak bele: mi lenne hatékonyabb, ha az RMDSZ emberei ott ülnek a minisztériumban, s arról alkudoznak, hogy azért itt-ott kicsit finomítani kellene a törvényen, mert ha nem, akkor a párt képviselői nem fogják tudni megszavazni a parlamentben, vagy ha határozottan megfogalmazzák az összes, a magyarság számára fontos elvárást, s világossá teszik, hogy ha azok nem kerülnek be maradéktalanul a tervezetbe, akkor az RMDSZ másnap kilépett a kormányból. Ha pedig a tervezetbe bekerülnek, de a parlament kiveszi őket a törvényből, akkor még a végszavazás előtt a párt minden tagja kivonul a parlamentből, s hatalmas nemzetközi patáliát csapnak azért, mert itt elnyomják a magyarokat. A fenyegetést persze tett is kellene kövesse (emlékszik még ugye mindenki a Petőfi-Schiller egyetemre?), és nem kétséges, hogy ez a módszer hatásosabb volna, mint hangzatosakat nyilatkozni a sajtónak, majd (szokás szerint - lásd még az alkotmány esetét is) lehajtott fejjel megszavazni a törvényt úgy ahogy van, azzal a felkiáltással, hogy ez még mindig jobb egy kicsivel, mint amilyen a régi törvény volt.
Ez csak egy példa arra, hogy mennyire hamis az az állítás, hogy mindennél fontosabb az, hogy a magyarok ott legyenek. A megalkuvó jelenlétnél sokkal de sokkal többet el lehet érni egy látványos távozással. Épp csak félre kell tenni az egyéni érdekeket, s egyszer végre a közösségét helyezni előtérbe.
Tavaly tavasszal népszavazás volt az államelnök leváltásáról. A kampányba lelkesen részt vett a magát magyar érdekképviseletnek nevező RMDSZ is, s harsányan bíztatta a székelyeket meg magyarokat, hogy szavazzanak a leváltás mellett. Az eredmény az lett, hogy a nagy többség el sem ment szavazni, akik pedig elmentek, azok nagyrészt az elnök maradását támogatták. Más szóval látványos kudarc.
Az eredmény mégsem az lett, hogy megbüntették azokat, akik bele próbálták vinni a magyarokat ebbe a kalandor-akcióba, hanem elintézték azzal, hogy egy kommunikációs probléma volt, máskor majd jobban odafigyelnek. Ha a tisztelt olvasó arra kíváncsi, hogy mit is értettek ezen, akkor peche van, mert ennél többet nem lehet megtudni.
Ha valakinek az volt akkor az érzése, hogy csak maszatoltak egyet, mondtak valamit, de ők sem tudják, hogy mit is kell azon érteni, annak ugyanaz lesz az érzése akkor, ha elolvassa Csutak István hosszú lére eresztett értekezését, ami pár nap alatt körbejárta az írott és elektronikus sajtót. Csutak ugyanis nagyívű támadást vezet Székelyföld nem létező közigazgatási berendezkedése ellen, azt bizonygatván, hogy az a modernizáció fő kerékkötője. Márpedig modernizáció nélkül végünk van, vizionál a számtalan kormány- meg egyéb hivatalt megjárt szerző.
A szomorú az, hogy mindannyian tudjuk, hogy Székelyföldön valóban vannak súlyos gondok, s biza elég sokan bólogattak a fellengzős mondatok olvastán, s csak kevesen tettek fel maguknak pár, amúgy magától értetődő kérdést.
Az első mindjárt az, amit Horváth Réka fogalmaz meg blogján: mi is az a modernizáció? Netán egy egzakt jelentéssel bíró szó, vagy pedig egy töltelék, ami nem jelent semmit, de mindenki tetszés szerint belemagyarázhat amit akar? Csutak írását olvasva az a határozott érzésem, hogy ott és most ez utóbbi, ugyanis a szerző csak hiányolja, de az írásban semmit támpontot nem ad arra nézve, hogy az mi és miért lenne jó nekünk.
Aztán azt is jó lenne tudni, hogy milyen tárgyi tudásra, illetve milyen információkra alapoz Csutak a dolgozata megírásakor. Nem túl bíztató az, hogy például a székelyföldi színházakról szóló rész gond nélkül és bőséges adatokkal cáfolható, nem beszélve arról, hogy a Duna tévén a téma kapcsán olyasmit mondott (Szent István annak idején a teuton lovagokkal modernizált, holott az ő korában még nem is létezett az a lovagrend), ami alaposságát, tájékozottságát igencsak megkérdőjelezi. Ami pedig a legszembetűnőbb: Csutak azt állítja, hogy a modernizáció legfőbb kerékkötője a széki berendezkedés, holott ilyen ma nem létezik, csak községek, városok és megyék vannak. (Hogy az olyan apróságokat ne említsük, hogy Székelyföld nem Kököstől Koronkáig tart, vagy hogy a hargitai fecskemadár nem Hargita megyéről, hanem a Hargita hegységről kapta a nevét.) Amire pedig Csibi Barna hívja fel a figyelmet, s bizony már abszurdba hajló: Csutak a széki berendezkedés elavult és káros voltát azzal bizonyítja, hogy a Habsburgok meg a román állam is felszámolta azt, mintha ezek a székelység jóakarói lettek volna, s az ő érdekükben cselekedtek volna.
Ha pedig a premisszák tévesek, akkor a konklúzió ugye csak tévedésből lehet helyes.
Aztán azt is jó volna tisztázni, hogy kikből is áll az az "elit", amelyik eddig hibát hibára halmozott, s amelyik most fel kellene ébredjen, s meg kellene váltsa Székelyföldet. Hol azt mondja ugyanis róla, hogy fanyalog, s a csak bírálja a hatalmat gyakorlókat, hol meg azt, hogy a választási kampányokban egymást pocskondiázzák, ami ugye azt feltételezi, hogy bár egy részük a hatalom gyakorlói közül kerül ki.
Szóval el lehetne intézni az egészet azzal, hogy egy izgága, feltűnési viszketegségben szenvedő egyén agyszüleménye, kár is szót vesztegetni rá. A dolog azonban ennél bonyolultabb, mert az írás nem tudni miért és hogyan, de több helyen is megjelent, s ahhoz képest nagy visszhangot váltott ki, azóta is beszélnek meg írnak róla itt is meg ott is. Ráadásul az alap-probléma valóban létezik, ugyanis nincs egy egységes fejlesztési elképzelés, ami átölelné az egész Székelyföldet, s ennek a hiánya érezhető sok területen. Az igazi kérdés meg az, hogy kik ezért a felelősek, illetve mi a kiút ebből a helyzetből. S ha ezzel kezdünk foglakozni, akkor érdekes dolgok derülnek ki. A Háromszék január tizenegyedikei számában például Farkas Réka szépen foglalja össze a választott vezetők elmúlt 5 évi "megvalósításait". Nagy szónoklatok, hangzatos tervek, egyesületek és központok, projektek és tanulmányok - mindez csak szóban, mert a gyakorlatban semmi nem történt (hacsak nem tekintjük "valaminek" azt a két tábla-állítás, melyek furamód mindig választási kampány idejében történtek, s a választás lejártával csak a csend maradt utánuk). Még bár annyira se futotta az erejükből, hogy bejegyezzenek egy egyesületet, miközben ilyenből egy ügyvéd potom pénzért heti hármat jegyeztet be. A tökéletlenkedők pedig az RMDSZ nehéz emberei, polgármesterek, megyei elnökök, képviselők és szenátorok. Hihető bárki számára, hogy akarták, de nem sikerült? Nem, mindez porhintés. Ugyanaz a recept, amit untig ismerünk már 18 éve: mindenki üljön nyugton, mi majd elintézzük. S azzal nem tesznek semmit, pontosabban tesznek, maguk akadályozzák meg azt, hogy valami történjen már. Az meg teljesen mindegy, hogy ezt rosszindulatból, vagy puszta dilettantizmusból teszik (én azért az elsőre tippelek), az eredmény ugyanaz: semmi. Hát ezért kell végre a pluralizmus a Székelyföldön is, hogy ne tudjon kisajátítani minden hatalmat, minden eszközt egyetlen szűk klikk, amelyik ilyen téren tökéletesen kiszolgálja a román hatalmat. S nem azzal van a baj, hogy egy közigazgatási egységet széknek nevezünk, avagy régiónak, netán járásnak, ezek csak szavak. Ami számít, az a tett.
Ilyen téren (is) szimptomatikus az, ahogy a különböző RMDSZ-es vezetők eljárnak. Tavaly október végén tette közzé a Gyergyószentmiklósi Székely Tanács azt a határozatát, hogy kezdeményezi Székelyföld megye létrehozását. Az alapgondolat az, hogy az autonómia hivatásos ellenzői azzal érvelnek, hogy szó sem lehet egy ilyen autonóm régió létrejöttéről, mert az ország alkotmánya előírja, hogy adminisztratív szempontból községekből illetve városokból, valamit az ezeket tömörítő megyékből áll az ország. Olyan, hogy régió nem létezik. Akkor pedig bontsuk két lépésre (nem kis lépésekre, csak két nagyra!!) azt, amit el szeretnénk érni. A autonóm régió definíció szerint egy sajátos jogállású terület. Ha pedig ez így van, a két lépés a következő: egyszer hozzuk létre a területet, majd vívjuk ki annak a sajátos jogokat. Abban az időben a hazai (magyar és román) sajtó felkapta a témát, foglalkoztak vele, az RMDSZ politikusai ellenben mélyen hallgattak, nem vettek tudomást róla. Most pedig, amikor Csutak előáll a maga elméletével, rögtön megszólal Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere, s büszkén előadja, hogy az egyes városok meg megyék között versengést úgy lehet megszüntetni, hogy egyesíteni kell Hargita és Kovászna megyét. Feltalálja a spanyolviaszt, de csak módosított formában, ugyanis a román politikusokhoz hasonlóan úgy tesz, mintha Székelyföld csak ezt a két megyét jelentené. (Bizonyos értelemben fordítottja ez annak, amit szintén az RMDSZ művelt tavaly ősszel, amikor előállt az új régió-felosztási javaslatával. Akkor a teljes Máros megyét sorolták Székelyföldhöz, azáltal lényegesen csökkentve a magyarság számarányát abban a régióban.)
Összegezve: nem kétséges számomra, hogy Székelyföld nagy bajban van, mert 1989 után csak a módszerek változtak, a román politikum célja változatlan: megtörni, beolvasztani. Erre a célra pedig megtalálták az 1989 előtti idők magyar párttitkárainak a kiváltóit: az RMDSZ tisztségviselőket, akik egyéni érdekektől vezérelve nem a térség felemelésén dolgoznak, hanem szánt szándékkal fékezték és fékezik a fejlődést. Szó nélkül tűrték éveken át, hogy a nagy infrastruktúrális beruházások, s ezek miatt a külföldi beruházók (de még a turisták is) elkerülik a vidéket. Lezüllesztették, elkótyavetyélték az ipart, román kézre játszották az altalaj kincseit (elsősorban az ásványvizeket, de nem csak azokat), közvetett vagy közvetlen módon előidézői voltak annak, hogy a székelyek nem láttak idehaza perspektívát, s tömegestől vették nyakukba a világot. Ezt a folyamatot meg lehet még állítani, ennek egyetlen záloga pedig nem más, mint az autonómia. Az, hogy minél több döntési hatáskör kerüljön át Bukarestből a székely fővárosba (bármelyik legyen is az, el addig, hogy akár rotációval több is), s hogy a régióban érvényesüljön végre maradéktalanul a demokrácia és a pluralizmus, a kontraszelekció helyét vegye át a természetes szelekció, kerüljenek végre arra alkalmas emberek vezető tisztségekbe.
Egy röpke pillanatot ugyanakkor arra is szánjunk, hogy észrevegyük: a félsikert hozó EP-választások után az RMDSZ központi vezetése többek közt azt állapította meg, hogy a székelyföldi kudarc a szétaprózódottság számlájára írható. Nem elég hatékonyak a széki szervezetek, erős megyei szervezeteket kell létrehozni. S láss csodát: alig telik el egy kis idő, s a már évek óta fejlesztési szakember pózában tetszelgő, az RMDSZ kenyerét evő Csutak István közzéteszi nagyívű dolgozatát, aminek egyik fő mondanivalója pontosan az, hogy elavult a széki szerveződés, az a legfőbb gátja a "modernizációnak". Hát nem furcsa, hogy pont most áll elő ezzel? Eddig nem látta? Ha látta, miért hallgatott mostanig? A székelység iránti aggodalom bírta most szóra, avagy a gazdái parancsára cselekedett? Szereti, avagy lenézi a székelyeket? Őszintén vet fel számára fájó problémákat, avagy ez is csak egy kommunikációs kísérlet: elterelni a figyelmet a lényegről? Első látásra nehéz kérdések, de aki picit megpróbál a dolgok mögé nézni, bizonyára választ kap rájuk.
A 2OO7-es év egy mozgalmas, eseményekkel telítettnek mínősíthető év volt, köztük több sikerrel, de több kudarccal is!
Megye
Beszéljünk először is a munkahelyemről. Arról a helyről ahol sok ügyet, kihívást, projektet tudtunk megvalósítani, de számtalan a földre is esett. A legnagyobb problémám talán az a megyében, hogy hasonlóan az előző évhez, idén is az éves nagy megyei sikerek listája csekély, talán kivéve egy pár presztízs beruházást, a saját, mindennapi favágó dolgaink intézését, túl sok eredményről nehéz számot adni a megye egészére vonatkozóan. A megyei tanács életében többségében az történt, mint ami az előző 4, 8, vagy 1O évben. Vagyis a szak-apparátus hathatós és eredményes munkája révén a pénzek jelentős részét elköltöttük többé-kevésbé megfelelőképpen. Az a szerencse, hogy ha a politikusokból álló vezetőség nincs a megyében vagy egyáltalán az országból is hiányzik, a „malom őröl" a sajátos módján a rutingyakorlattá vált ügyekkel, de az új kihívásokkal is, de gondolom, ez így van más megyékben is. Főként ha lelkes, ügyes, szakképzett és elhívatott kollégákkal lehet dolgozni (ahogy például nekem is) akkor a rendszer jól működik. Pénzköltés tekintetében talán kifogásolható lenne az egyes kevésbé eredményes intézményeink fenntartása. A kormány részéről leosztott pénzeket a különféle programokra felhasználtuk, kivéve egy pár, az utak fenntartásához tartozó pénzt, amit át kellett csoportosítani a jövő évre. Saját költségvetésünkből is építettünk utat, amit egy nagyobb kölcsönnel tudtunk kiegészíteni. Tehát, ahol ez évben nagyobbat alkottunk, az első sorban az utak ügye. De ugyanígy egy sor eseti, pontszerű problémát és ügyet sikerült kezelni. Ezek között is talán az előző évekhez képest többet sikerült megoldani, köszönhetően az RMDSZ kormányzati szerepvállalásából adódó plusz forrásoknak.
Az általam felügyelt két szakterületen a lehetőségekhez képest szépen tudtunk haladni, újabb programok és újabb projektek kerültek megvalósításra, amik által a megye szerepét és támogatását egyre több szakterületen érzékelhették az emberek. Ellenben az egész megyét (netalán Székelyföldet) méginkább átfogni és a nagy problémák területén lépegetni kevésbé sikerült. Az ötletek, elképzelések és a konkrét átiratok többségében földre estek.
Közigazgatási szinten az év kiemelkedő és nagy sikerének azt tartom, hogy a csíki polgármesterekkel nagyon jól össze tudtunk dolgozni. Persze voltak kisebb civakodások, elégedetlenségek, esetenként jogos(vagy kevésbé) neheztelések, de hát hol nincs? Ez a komoly partnerség az ami sokszor erőt adott az ügyekért dolgozni, hogy tudjuk a „csíki szolidaritás" jegyében a dolgainkat rendezni.
MIÉRT
Hát, a MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekelzet) ügye stabilizálódott. Örvendek, hogy ebben az évben létrejött két megyében ifjúsági tanács (Kolozs és Máros), másik két megyében, ahol padlón voltak az ifjúsági tanácsok, ott azok újjáalakultak (Gyergyó és Háromszék), illetve az év utolsó hónapjában az Itthon, fiatalon mozgalmat is új vezetőség viszi tovább. De beszélhetünk a CSTIT-ről is, amelyet az év második felétől már egy új csapat visz talán még ügyesebben tovább!
Mindezek mellett az év eleji, februári MIÉRT szebeni konferencia talán el is törpülhetne, de azt is meg kell említeni, hisz ezen az eseményen érződött a leginkább, hogy országos szinten ott vagyunk mindenhol és a fiataljaink egyre jelentősebb szerepet töltenek be a térségük közéletében is.
Persze ez évben is volt EU tábor, Félsziget, Neumann tábor, Akadémia, közel félszáz képzés, illetve számos hasznos tanácskozás és megbeszélés. A központi iroda munkatársai egyre profibban dolgoznak, lassan önjáróan máködik ez a rendszer is (Ápropó, hogy is van az a vicc a rendőr űrhalyóssal és a gombokkal?).
Az év végén pedig újból megkaptuk a lehetőséget, hogy a megüresedett ANT (Országos Ifjúsági Hatóság) élére új jelöltre tehessünk le javaslatot Kovács Péter személyében.
RMDSZ
Országos szinten az év igazából az „RMDSZ reform" projektünkkel folytatódott, azzal a projekttel, amit a 2OO6. évi EU táborunkban hirdettünk meg és amivel elindítottuk a vitát, ami a közéleti beszéd egyik témakörévé vált. Sokan legyintettek, hogy ez a témakör kevésbé fontos, netalán értelmetlen, mert a fogadtatása és főleg a tanulságok, javaslatok, elképzelések elfogadása komoly akadályokba ütközhet.
Végülis a vita sorozat eredményeit az új RMDSZ országos alapszabályzatában láthatjuk viszont. Sajnos azt láttam (mint az azt előkészítő bizottság tagja) az alapszabályzatot előkészítő vita hevében, hogy nem mindig merte mindenki elmondani a véleményét, nem sikerült folyamatosan egységes álláspontot kidolgozni, ezért az alapszabályzatban ma is találhatunk többértelmű, vagy egymással részlegesen ellentétes kitételeket, ugyanakkor, mivel egyik hangsúlyos álláspont az volt, hogy ne változtassunk túl sokat, ezért vannak területek, amelyeket nem sikerült megfelelően leszabályozni. De még így is jelentős előrelépésnek tartom ezt az alapszabályzatot. Persze egy alapszabályzat nem cél, csak eszköz. Ezért, ha a különféle intézmények, testületek, szabályzati kitételek nem kerülnek működtetés alá, akkor a szabályzat csak papíron marad.
Talán amit sikerült kiérdemelni az egész „reform históriából", hogy, ha valakinek baja van az új alapszabályzattal, akkor (sajnos még azelőtt, hogy utánajárna, hogy a tompa, stupid vagy ellentétes szövegrész kinek a javaslata alapján került be a szabályzatba!) folyamatosan a fejemhez verik, hogy „Borboly csinálta, neki köszönhetjük". De hát ezt is el lehet viselni!
Majd foglalkoztunk 2 hónapot Băsescu államelnök megbuktatásával, utána 3 hónapot Tőkés Lászlóval és az EP választási kampánynak alig maradt idő nekifogni ősszel. Az EP kampányban sok helyen jól mozgott a szervezet. De sajnos a magyarság kis része ment el szavazni a megyéinkben, magyarán egyre közömbösekké vállnak a magyar emberek. Ez az, amit igazi problémának látok, vagyis hogy miként lehetne érzékennyé tenni az embereket, hogyan lehetne egy emberközelibb RMDSZ-t, vagyis emberközeli politizálást megvalósítani. Miként lehet a szervezetet visszahozni az emberekhez? Fontos a kormányzás és abban való részvétel, de egyre inkább azt érzem, hogy a szervezetet a kormányzat annyira kiüresíti, hogy a tavaszi kampányra nehéz lesz megmozgatni az embereket.
Jól teljesített az RMDSZ. Az, aki azt mondja a kormányban résztvevő politikusaink nagyrésze nem tette a dolgát, téved. Olyan kézzelfogható, méterben, kilóméterben számolható, megszámlálható, stb. dolgokról beszélhetünk, amelyekről talán korábban álmodni se mertünk.
Úgyhogy összegezve a 2OO7-es évet sikeresnek merem elkönyvelni a teljes RMDSZ tekintetében, viszont aggódva tekintek az elkövetkező évre.
RMDSZ Csíkszeredai Szervezete
Az „Új összefogás" szlogen alatt tömörülő új, fiatal szakemberekből álló csapat egy kevesek által előre látott és sokak fejében még ma is elfogadhatatlan sikert aratatt az RMDSZ városi szervezetének tisztújító belsőválasztásán.
Majd ezt követően egy elég nehéz helyzetben lévő területi szervezet vezetésére vállalkoztam szeptember 29-én. Nehéz munkára. Már akkor is éreztem, amikor a tisztséget kénytelen voltam elvállalni, hisz a szeptember 9.-i belső választási sikerünk után egy teljesen dilettáns helyzet alakult ki, ami által kényszerítve voltam, hogy vállaljam el ezt a tisztséget. Amit vártam, azt meg is kaptam, magyarán több tisztségben lévő politikusunk háttérbe vonulása mellett kellett az EP választási kampányt a térségünkben megszerveznünk. De végülis az eredményt sikerült hoznunk és azt hiszem az első lécet sikeresen átléptük/vettük.
Annak örvendek, hogy kezdett összerázódni egy fiatalos lendületű csapat, amiben ma már nemcsak fiatalok vannak, és a munka megy, és megvan a döntő többségükben a szükséges bizakodás és elhatározás is.
Elkezdtük a párbeszédet téma és probléma-körönként a kampány előtt, majd folytattuk alatta és utána is a különféle szakrétegekkel, a települések lakóival. Ezt a nehéz, de fontos munkát folytatni kell. Ma már a politika csinálás nem lehet egyesek/kevesek kiváltsága, meg kell beszélni dolgokat azokkal az emberekkel, akiket ez közvetlenül érint.
Nehéz volt az elmúlt három hónapot végig csinálni, habár sokan azt hihetik, hogy Székelyföldön az RMDSZ szervezeteknek nincsenek pénzügyi gondjaik, ez homályos rálátás a rendszerre. Igazából a területi szervezetek fenntartási költségei jelentős részét az Ügyvezető Elnökség vállalja fel Kolozsvárról! A választott önkormányzatisaink hozzájárulása esetleges és kevés összeget tesz ki, tagdíjakról pedig csak szimbólikus mértékben beszélhetünk. Abban reménykedhetünk, hogy egyre többen fognak élni azzal a törvény által adott lehetőséggel, hogy akár magánszemélyként, akár cégként adományt folyósítson a szervezetnek, hisz másként eseményeket, programokat, kiszállásokat, honlapot, kiadványokat, havilapot fenntartani kevésbé lehet az elkövetkezőkben.
Összeségében
Ez az év azt hiszem mindazoknak, akik komolyan vették, akár a politikai, akár munkahelyi választott/kinevezett tisztségüket, egy eseménydús évnek mondható, hiszen sok ügyben tudtunk lépni, tenni és javítani. Ezek az emberek tudják ma már talán a legjobban, hogy ez a terület nem az, amit röviden úgy szoktunk nevezni, hogy „nyugdíjas állás". A közéleti szerepet komolyan vevő emberek esetében komoly terhelés lehet a reggeltől késő estig tartó elfoglaltság, a hétvégi programok és események sokasága, az ügyek megoldása mentén keletkező feszültségek kezelése, rosszindulatú és ellendrukker kollégák áldásos tevékenysége, stb. Még lehetne sorolni miért vagy minél eredményesebb egy év, de annál több egyébb problémát szül automatikusan. De hát ez van, ezért indultam/indultunk a választásokon, hogy a ciklus elején megfogalmazott és a választók által támogatott elképzeléseket megvalósítsuk.
Az az igazság, hogy azokat a poltikusokat tudom csak sajnálni, akiknek nincs egy olyan megértő és támogató felesége mint nekem. A többit pedig ki lehet és kell bírni, hisz ahogy egyik hegyen túli politikustól hallottam „pótolhatatlan emberek csak a temetőben vannak", eszerint biztos előbb-utóbb lesz nálunknál jobb, ügyesebb és eredményesebb jelölt, akkor pedig majd arrább kell állni.
Már amennyire röviden lehetett, ennyit a 2OO7-es évről!
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását követően sokunkban felmerülhetett a kérdés és egyre inkább felmerülhet, hogy a politikában mi a jobb, a mennyiség vagy a minőség?
Egyre inkább azt érzem, hogy a politikát művelők köre valahogy „oldódik” vagyis akár az önkormányzatokat, akár a megyei vezetőket, de nézhetjük az országos vezetőket is, a „hivatás gyakorlás” jogosítványához való hozzájutás egyre kevésbé feltételekhez, eredményekhez, tapasztalathoz, ízléshez, netalán általános kulturához, vagy olvasottsághoz, esetleg valamilyen illető területen elismertséghez kötött. Nézzük meg milyen igazságügy minisztere volt ennek az országnak? Magyarországon, a 90-es években egy minisztert meglátni, netalán azzal egyeztetni, meghallgatni élmény volt! A romániai politikusok mércéje egyre jobban csökken és csúszik egy virtuális lejtőn lefelé. Sok esetben semmihez se értő, önálló gondolatokkal és elemző képességgel kevésbé rendelkező, illetve nemcsak pártutasítások végrehajtására képes egyének foglalják el több szervezetben a „küzdőteret”. Valahogy úgy látom ezt, mint azt a hasonlatot amikor az angol úriemberek lovon, szépen felöltözve a stílust és a szokások diktálta igényességet és választékot megkövetelve vadásznak rókára! Míg a másik oldalon szakadt és olajos ruhás, orosz tisztek félrészegen géppuskával vadásznak.
Nincs helyén, a politika korlátlan bulvárosítása és bulvárban otthonos emberekkel való feltötése sem, legyen szó bármelyik parlamenti pártról/szervezetről, természetesen beleértve az RMDSZ-t is! Azt látom rövid távon a mennyiség elnyomja a minőséget! De vajon meddig? Meddig engedi ezt az értelmiség, a szakemberek?
Valószínű, a rendszerre rányomja a bélyegét az a tényező, hogy politikussá lettek és lesznek sokan és hirtelen, de hoszú távon ez visszaüthet, mert az emberek nem „okos cégmenedzserekkel” akarják magukat irányíttatni, hanem olyan emberekkel akiknek a szavára ellágyúlnak, akikre fel tudnak nézni, akik lelkekre is képesek hatni, akiket követni és szeretni lehet.
Inkább ilyen politikusokból szertnék többet az RMDSZ-ben!
FigyelõBLOG 
