|
márc 20
2008
|
Megyei tanácsi elnökjelöltségemSzerző Borboly Csaba in Untagged |
|
Régebben csak a parlamenti képviselő, a szenátor volt a politikai kiemelt szereplő („sztár”), ott volt nagy presztízs, ott tolakodott mindenki, ott volt verseny, szemben a helyi és megyei önkormányzatokkal. Napjainkra ez megváltozott. Természetesen ilyenkor, az esélylatolgatásba beleszűrődnek olyan érvelések is, amelyek nem állják meg helyüket egy politikai érdekképviseleti szervezeten belül. Az utóbbi napokban olvashattunk róla, hogy múltkor nektek, most nekünk, majd nekik jár ez meg az a tisztség. Aki így gondolkodik, az nem veszi észre azt, hogy a politizálás keretei, értve alatta a székelyföldi politizálás kereteit is lényegesen megváltoztak, melyek közül csak néhányat említenék:
- polgármester mellett a megyei tanács elnökét is közvetlenül választják a polgárok
- van az RMDSZ-nek riválisa, versenyhelyzet van,
- az emberek 18 év alatt politikailag is nagykorúsodtak, vége van már annak az, egyesek számára „idilli” állapotnak, amikor nem számított ki a jelölt, csak tulipán legyen a neve mellett, és már is ütötték rá a pecsétet,
- az utóbbi években, különösen a közösségi infrastruktúra terén, hathatós RMDSZ támogatással nagymértékű beruházási programok indultak meg. Ezek feletti döntések meghozatal felértékelte, a korábbi években csak vegetáló, pénztelenségtől szenvedő, panaszkodó önkormányzatokat,
- az önkormányzatok lesznek az európai uniós pénzek felhasználásának kulcsfigurái,… stb…
Ideje lenne ezért, felülemelkednünk, a területi megosztottságot, a közös megyei akaratnyilvánítást, sikeres megyei politizálás gúzsba kötő megosztottságon. Ne csak politikai riválisainktól várjuk el az összefogást, hanem valósítsuk meg mi is az RMDSZ belül. Ha valamit, hát azt minden bizonnyal megtanulhattuk az elmúlt négy évben, hogy a területi szervezetek szembeállítására alapozó megyepolitika nem vezet semmi jóra. Ne azt keressük mi az ami elválaszt, hanem azt hogy mi az ami összeköt.
Képesnek érzem magam arra, hogy lassan 15 éve Hargita megyét megosztó, egymással szembeállító politikai szerepfelfogásokon átlépjek, és az egyes térségek sajátos igényének, érdekének maximális tiszteletbetartása mellett, az egész megye érdekében dolgozzak. A megyei tanács elnökének közvetlen választása, nagymértékű politikai legitimációt és felelősséget ró a jelöltre. Június 1-én közvetlen választással nevezi meg megyénk lakossága a megyei tanács elnökét az elkövetkező négy évre. Ez új helyzet, új kihívás minden politikus számára. Nem közvetett választással, a megyei tanácsi jelöltek egyszerű többségének titkos szavazásával, hanem közvetlen választással kerül kijelölésre a megyei tanács elnökének személye. Ezen új helyzet, illetve a magyar szavazók támogatásáért induló rivális, az MPP bejegyzése szükségessé teszi, hogy olyan személy legyen az RMDSZ jelöltje, aki közvetlen választásokon bizonyított és aki mögött széles választói támogatás áll. Talán szerénytelenség, de úgy gondolom, elnökjelöltként képes lennék megvalósítani azt az egész megyében, amit az utóbbi években közösségszervezés terén elértem Csíkban. Képesnek érzem magam, mert úgy gondolom, hogy napjaink legnagyobb problémája, már ami a politizálást illeti, a csapatban való dolgozás, az összefogás igénye és arra való képesség.
Az összefogás, a dolgoknak való közös nekifeszülés sok türelmet, empátiát, munkát igényel. A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, majd a Magyar Ifjúsági Értekezlet létrehozásakor kifejtett közös munka több tíz fiatallal, (akik nagyrésze ma már az ország irányításában vállal felelős részt), illetve az utóbbi négy évben a csíki RMDSZ-es politikusok egységes, összedolgozó politikai közösséggé szervező csapatmunkával úgy gondolom, hogy bizonyitottunk/bizonyítottam. Amennyiben elnyerem az udvarhelyi és gyergyói területi szervezetek bizalmát is, akkor június 1-én indulhatok a Hargita megyei választók többsége bizalmáért! Ez esetben azt tudom vállalni, hogy azt az építkező munkát fogom folytatni megyei szinten, amit elkezdtem Csíkban.
Borboly Csaba

FigyelõBLOG 
