Antal Karola - figyelo.ro

Néhány napra elszakadtam a nagyvárostól. Nem gondoltam volna, milyen jót tesz majd a változás. Igazság szerint húzódoztam az ötlettől, hogy hazajöjjek, ám jelenleg más lehetőség nem akadt a díszletcserére, aminek viszont egyre inkább szükségét éreztem. Olykor ez sem elég, ha lehetne, a világ végére is elvonszolnám magam, hogy egyedül lehessek a gondolataimmal. Önző húzásnak tarthatják, hogy ilyen szinten kizárok másokat egy időre az életemből. Rájuk nézve azonban kegyesebb megoldás, mint az, hogy sok-sok, számukra apróságnak tűnő, számomra annál fontosabb problémán rágják át magukat.

Idővel mindenre akad megoldás, anélkül is, hogy ők beavatást nyernének. Így, nem terhelek senkit fölöslegesen. Ezek után önzőnek számítok? Most azonban nem konkrétan erre a kérdésre keressük a választ.

Döbbenettel hallgattam egyik barátnőm beszámolóját tönkrement kapcsolatáról. Négy év alatt felgyűlt pozitív és negatív élmények, érzelmek, gondolatok sokaságát osztotta meg velem. Próbáltam megértő lenni, ám a hallottak alapján csak erősödött bennem a meggyőződés, mely szerint erre a párkapcsolatra már egy ideje igencsak rájárt a rúd.

A pasi egyre gyakoribb kimaradásai, kifogásai a közös programok ellen, az ezekből adódó veszekedések mind erősebben és hangosabban húzták a vészharangot. A lány azonban képtelen volt mindezt időben észrevenni. Talán mert párja iránt érzett szerelme teljesen elvakította vagy egyszerûen nem akart tudomást szerezni a jelekről. Az opciók között a fokozott birtoklási vágy is szerepelhet. Bármilyen oldalról közelítjük meg, a harmóniából való kizökkenés okai között kétségtelenül szerepel az önzőség is. Hol az egyik, hol a másik fél hajtotta saját malmára a vizet, így egyre jobban fakult a kapocs közöttük és eltávolodtak egymástól.

Mindannyian önzőek vagyunk. Van, aki túlzásokba esik és amolyan VIII. Henrik módjára (itt persze nem fizikai bántalmazásokra utalok) iktat ki mindenkit, aki a boldogságának és jólétének útjában áll. Mások beérik egy-két jó cselekedettel, kedves gesztussal, amivel örömet szereznek másoknak és lelki nyugalmat önmaguknak.

Mikor mondhatjuk azonban egy kapcsolatban valakire, hogy magának való? Mert az, hogy két ember együtt jár, korántsem feltételezi azt, hogy az utolsó lélegzetvételig mindent meg kell osszanak. De mi történik amikor az egyik fél azért ad többet, mert titokban ő is többet szeretne kapni? Vagy ha párja ragaszkodását biztos talajnak érezve soha vagy csak nagyon ritkán mutatja ki érzelmeit? Sőt, ha nincsenek is érzelmei párjával szemben csak úgy tesz mintha lennének, így szédít és félrevezet, miközben őt tejben-vajban fürösztgetik?

Meredek húzásnak tűnhet kijelenteni, hogy minden ember a saját javát akarja, még ha titkon vagy csak tudatalatt is. Pedig így van. Változhat ennek a vágynak az intenzitása, esetenként cserélődhetnek a módszerek, azonban ott él mindenikünkben. Nem rossz dolog ez, ha sikerül elfogadni, meghúzni a határokat és egészségesen kezelni.  

Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (1)

Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon. A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük. Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk. Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint. Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot. Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Név:
Email:
Hozzászólás:
Biztonsági kód*