Szeretek nosztalgiázni, minden eseményt jól elraktározni, rengetegszer átrágni. Mindenre mindig emlékszem, mégsem volt túl egyértelmű számomra, hogy például mikortól is számítunk egy párnak a párommal? Megesik, hogy nem igazán tudjuk, hogyan is mutassuk be újdonsült kedvesünket a társaságnak. Akár egy kollégával fűződtek kicsit szorosabbra a szálak, akár csak most ismerkedünk még a másikkal, eljön az a pont, ahol meg kell tudni: most akkor ez egy párkapcsolat vagy … ?
Azt hihetnénk, hogy nem olyan bonyolult dolog ez az egész. Randiztunk, csókolóztunk, szex is volt, és még mindig randizunk. Akkor egy pár vagyunk, nem? Valamikor, a lovagkor után, hamarabb tudták az emberek a választ, mint ahogy ezek a dolgok bekövetkezhettek volna, de a megreformált, modern világunkban ez az oldala az életünknek is a feje tetejére állt, nem fekete vagy fehér színben kaphatunk választ, és ha jobban szeretnénk a fehéret, talán nem érdemes siettetni a dolgokat. A párkereső harctér sokat változott az elmúlt években. Valahogy megszoktuk, hogy többnyire a nők hozakodnak elő az érzelmeikkel, a férfiak pedig kissé zavarban, de (jó esetben) örömmel sodródnak az eseményekkel. Hiszen a nő az, aki analizálgat, akinek mindig tudnia kell mi történik, és mi miért van, és a nő az, aki mihamarabb megállapodott, biztos kapcsolatban szeretné tudni magát a vágyott férfiú oldalán.
Na, ez volt eddig. Most viszont az úgynevezett Y generáció ismét csavart egyet a nemek viszonyán. Sokkal jellemzőbb az elköteleződéstől való félelem, mindenki a saját kis függetlenségéért (és a szíve épségéért) aggódik. Így a nők hamar megtanulták, hogy nem szabad túl érdeklődőnek mutatkozni, hiszen így elijeszthetik a férfiakat. Az udvarlási szakasz igen hosszúra tolódott ki, és szinte kötelező megfelelő mennyiségű párkapcsolaton túl lenni, mielőtt valaki hajlandó elkötelezni magát a másik mellett.
Szerencsére az emberi természet azért még nem fordult ki teljesen önmagából, és akad ellenpélda is szép számmal. De a tendencia határozottan azt mutatja, hogy a fiatalok csak a testüket osztják meg egymással önzetlenül, a lelkük, az érzelmeik, a hitük és a felelősségvállalásuk jó mélyre van elásva, és elég nehezen hozzáférhető.
Divatos össze-vissza randizgatni, és akár egyszerre több partnerrel is tartani a kapcsolatot, hiszen senki nem várja el a másiktól, hogy csak az övé legyen – elvégre ő maga is ugyanezt teszi. Ez a fajta „higítása” az érzelmeknek pont arra jó, hogy ne kelljen szembe nézni az érzelmekkel, a párválasztás felelősségével, és úgy általában semmivel. Hiszen így nem kell egy személyre koncentrálni, nem kell mindent egy lapra feltenni. Mivel senki nem ígér semmit a másiknak, nincs komolyabb csalódás sem, ha valaki tovább áll. A legjobb kifogás: „keresőben vagyok”, vagy „nem vagyok elkötelezve senki felé, így nyitott vagyok”. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem él párkapcsolatban, pusztán annyit, hogy akivel/akikkel randizgat, azokkal nem tervez hosszabb távon.
Még a tinédzserek is jobban tudják kezelni ezt az egészet. Legtöbbször, mielőtt még bármi történne, egyszerűen megbeszélik, MI MOST JÁRUNK címszó alatt, hogy ők most egy pár lesznek. Bár ez sokszor nem tart sokáig, legalább tudják, mijük van, ahogy körülöttük mindenki más is tudja.
Nem így a felnőtt: köntörfalaz, szeretné jól érezni magát, megkapja, amire vágyik, de sokszor még ekkorra sem tudta eldönteni, még mire vágyik – és mit hajlandó adni ezért. Bizony, ha valakivel jól érezzük magunkat, legalább annyit illik vállalni ezért az élményért, hogy a partnerünknek, társunknak tekintjük, és kizárólag ő foglalja el a párkapcsolatoknak fenntartott helyet az életünkben.
Ha bizonytalan vagy benne, hogy mi is a státuszod a kedvesed életében, érdemes megbeszélni ezt a dolgot. Ha több randi, vagy néhány hét után sem vagytok annyira közel egymáshoz, hogy meg merd kérdezni, talán nincs is értelme… És nyilvánvalóan nem kell lerohanni a pasit valami súlyosnak tűnő kérdéssel, egyszerűen meg kell tudakolni, nála mik a szabályok. Ebből is sok minden kiderül, és ne dőlj be annak, hogy neki több időre van szüksége. Természetesen mindenkinek sok időre van szüksége, hogy eldöntse, le akarja-e élni veled az életét, vagy sem. Ne gondold, hogy ha finom célzásokat teszel, azzal bármit is elérsz. Ám semmiképp ne ess a ló túloldalára, tessék ezt szépen, finoman kezelni. Minden kapcsolat másmilyen. Vannak olyannyira egyértelműen startoló kapcsolatok, hogy ilyen eshetőségek fel sem merülnek: mindketten odavannak a másikért, és ezt fel is merik vállalni egymás és mások előtt is.
Ahol viszont az egyik fél szeretne kicsit több elkötelezettséget a másiktól, ott muszáj kipuhatolni, egyáltalán hajlandó-e ilyesmire a másik. Nem olyan nehéz dolog azt mondani valakinek, hogy szeretnéd, ha innentől csak egymással találkoznátok. Ez elég alapvető elvárás egy kapcsolatban, viszont sok mindent helyre tesz. Ha mást nem, a szándékokat feltétlenül. Mindenképpen kerüld az önámítást, attól, hogy nem beszélsz meg dolgokat, nem tisztázod idejében a játékszabályokat, nem valószínű, hogy azok nyilvánvalóak lesznek a másik fél számára is. Sajnos az ilyesfajta hallgatás a biztos út a hatalmas csalódás fele, amit ugye mindenki próbál elkerülni…
Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (2)
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Cosmopolita 
Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (2)
