Két hete már annak, hogy ismételten átállítottuk az órákat, egyre rövidebbek, szürkébbek és hidegebbek lettek a napok. Bár személy szerint sosem értettem egyet a téli időszámítással, mindig úgy próbáltam magyarázni magamnak, hogy minél hosszabb a koromsötét est, hamarabb eltelik a nyomasztó évszak. Ebben az időszakban a csapon is az évszakra jellemző lehangoltság és kedvtelenség okozta depresszió és annak kezelése folyik. Mit csináljuk, hogy csináljuk. Sajnos legtöbb “tipp-börze” nem evilági, számunkra nem kivitelezhető, semmiképp sem elérhető.
Igen, október közepén még szinte napoztunk, most meg napok kérdése, hogy az üzletekben megjelenjenek a karácsonyi dekorációk, majd’ térdig érő hóban sétájunk a közértbe. Ez sokszor stresszeli az embert, hiszen annyi szorongás, aggódás, idegeskedés kapcsolódik az időszakhoz. Sokunknál pedig már a végtelennek tűnő esték beállta is elég ahhoz, hogy tartalékra kapcsoljon, és minden lelkesedés nélkül próbálja túlélni a következő hónapokat. Nem vesztegethetjük el az év negyedét, cseréljük a téli depressziót igazi boldogságra! Hiszem, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy évről évre átadjuk magunkat a komorságnak, főként, hogy mifelénk a tél nem föltétlen korlátozódik le 3 hónapra. A tomboló, forró nyár elmúlását az ősz egész kedvesen kompenzál: narancsok, bordók és vörösek vibrálnak a természetben, miközben rengeteg lesz hirtelen a ház körüli tennivaló. És az aktív hetek után, amikor mindenki elrendezte az őszi iskolai, kerti, takarítós és télire eltevős ügyeit, hirtelen csak a nátha marad, no meg a döbbenet: úristen, itt a tél!Úgy tűnik, ilyenkor minden megáll, pedig ez nem így van. Igen, a természetben lelassulnak a folyamatok, de csendben, a föld alatt igenis zajlik az élet.
A változástól pedig nem szabad megijedni: nem rosszabb jön, hanem felkészülés az újjászületésre, a jobbra, a szebbre. Fontos, hogy a fényszegény, kicsit stresszes hónapokban ne vessz el a gondosan eltervezett lépésekben. Az ünnepi készülődés, a munkahelyi projektek mind-mind felőrlik az embert, ha nem figyel. Ehelyett ilyenkor különösen igyekezz megélni a pillanatot, és érzékelni, érezni a szépséget. Mert mit is hozhatnál fel kifogásnak, mikor nemrégiben épp azon morfondíroztál, hogy mennyire elhalt minden, semi tennivaló nem akad. Bármi történjék is, ne gubózz be! A saját hozzáállásod dönt el mindent azzal kapcsolatban, hogyan is érzed magad. Tedd félre a komolyságot és a komorságot, és engedd ki a benned rejtőző gyereket! Olyan jó dolog hanyatt beleugrani egy kupac szénába vagy avarba! És a hóban angyalkázni? Vagy próbáltál már a játszótéri, rugón hintázó lovacskára felállni? Egyáltalán, mikor hintáztál utoljára? És popsin szánkóztál-e már? Nem szabad legyinteni. Egy-egy ilyen kis kaland napokra elegendő jókedvet biztosít és egy két mindent feledtető buli után már nem fogsz morgoládni az ablakod alatt hógolyózó, kacarászó gyerekseregre sem. Talán ha a zsémbes szomszédnéni átváltozik a szemükben a forrócsokit felszolgáló vidám nővé a népszerűségeddel együtt a jó kedved is megemelkedhet.
Nem szabad lebecsülni az ehhez hasonló, egyszerű örömöket! A nevetés, egy masszázs, egy szívvel-lélekkel készített étel, egy jó zene, a művészet, a kedves barátok mind-mind energizáló hatással vannak rád. Ugyanígy pár otthoni wellness-óra, illatos, olajos fürdő, gyógytea kíséretében is energiával tölt fel, és igazi stresszűző lehet. Igyekezz minél több ilyen élményt sűríteni a szürke hónapokba, és biztos, hogy nem marad esélye a lehangoltságnak.
Az idén, november beköszöntével egyidőben akár a karácsonyi ünnepekre való előkészületeknek is nekiállhatunk. Felejtsük el, hogy mennyi szorongással, aggódással, idegeskedéssel zajlott a szeretet ünnepe az elmúlt években.
Amint az ember abbahagyja, hogy másoknak akarjon megfelelni, és az adventet, a karácsonyt igazi örömünneppé alakítja, egyből megszűnik a szorongás. Hogyan? Hát el kell kerülni a boltokat, amennyire csak lehet, és ki kell találni, mi okoz örömet neked ebben az egészben. A mézeskalácsokat már hetekkel korábban meg lehet sütni, és fantasztikus program. Az ajándékok mindig kedvesebbek, becsesebbek, és jóval olcsóbbak is, ha saját készítésű remekekkel kedveskedünk szeretteinknek. A karácsonyi előtti hetek kiválóan alkalmasak arra, hogy beszerezd a hozzávalókat, és szép lassan nekiállj(atok) a kreatívkodásnak. A lakást is fokozatosan díszbe lehet borítani: először csak az őszi termések, bogyók, majd mécsesek, gyertyák, később az adventi koszorú, majd szinte bármi, ami a szemnek és a szívnek kedves, ellepheti a lakást. Hidd el, kifejezetten hatással lesz a hangulatodra. És természetesen az ünnep hangulatát is átáleheted, ha nem a rohanásba csöppensz bele.
És persze az alapokról sem szabad megfeledkezni, a szórakoztató munka mellett saját magunk kényesztetésére is szánjunk időt. A testmozgás, a megfelelő alvás, és a kiegyensúlyozott vitaminkészítmények feltétlenül szükségesek a téli időszakban. Amikor kisüt a nap, igyekezz kimenni a szabadba egy kicsit, hiszen a napfényre van ilyenkor a legnagyobb szükség. A szoláriumba emiatt semmiképp ne menj, hisz nem pótolhatja az üdítő napsugarakat. Ha figyelsz az étrendedre, és segítesz a szervezetednek, hogy nappal energikus legyen, éjjel pedig megfelelően tudjon regenerálódni észre sem veszed, hogy nem a tavaszi zsongás pillanatait éled.
Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (2)
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük