György Császár Réka - figyelo.ro

Vége. Nincs tovább. Elment, nem hív, nem akarja ezt a szerelmet már. Gyötrelmes időszak kezdődik (vagy folytatódik), és ki tudja, meddig tart. Legtöbben a szakítás után még sokáig nem eszmélnek rá, esetenként nem is akarnak, hogy volt párjuk nem az egyetlen és pótolhatatlan Nagy Ő, és igenis jön majd más, ki betölti helyét.  Hogyan lehet túlélni a rettentő napokat? Hogyan lehet újra kezdeni? Persze az előbbiekben felvetődött kérdések megoldása között több nap, hét esetenként hónap is eltelhet, de van nlhány apró túléló tipp, ami talán felgyorsíthatja a folyamatokat.

Mindennek végeszakadhat. Tisztában vagyunk vele, de mégsem ily racionálisan reagálunk mikor szívünk ezer darabban hever a padlón. Végtelen esték, átbőgött éjszakák, hajnali felriadások. Hatalmas, üres ágy, amelyben egészen elveszik az ember, pláne, ha egészen kicsire kucorodik, mert reszket. Az éjjeliszekrényen az az átkozott telefon meg csak hallgat és hallgat, és ha mégis megcsörren, téves a hívás, vagy aggódó barátnő és anya jelentkezik. És ott vannak a kérdések, az újra és újra feltett, szívfacsaró, általában megválaszolhatatlan és ettől természetesen még dühítőbb kérdések. Mit rontottam el? Szeretett igazán, ha ilyen könnyű szívvel elhagyott? Miért sétálok bele mindig ugyanabba a csapdába? Miért választok rosszul? Peches vagyok, vagy naiv? Egyre több és több homályos kérdőjel, amire a választ csak az az egy személy adhatná meg, akinek sosem tesszük már fel. És emiatt még jobban szenvedünk a kialakított, bizonytalan káoszban.

Arról már korábbi irásomban próbáltam beszámolni, hogy a teremtés koronái hogy élik meg a szakítást, velünk nőkkel szemben. Arról még nem esett szó, hogyan oldjuk meg a helyzetet vagy mások milyen módszerekre esküsznek, amelyek sosem vezetnek eredményre?  Van, aki sértett büszkesége miatt azonnal valaki más karjába veti magát, de a többség, az elhagyott szerelmesek nagy része a lelke mélyén még jó ideig remél: visszakapja azt, akit elvesztett. Vágyik erre annak ellenére, hogy tudja, hosszú távon legalábbis, ez lenne a legrosszabb megoldás. De mit számítanak az észérvek, ha egyszer hiányzik, … hiányzik az a szemét. Az a hűtlen. Az az édes, az a gyönyörű, az a pótolhatatlan. Akit azon nyomban fel kell hívni, mit számít a büszkeség És máris elérkeztünk az egyik súlyos hibához, amit egy elhagyott lány kínjában elkövethet. Valld be, nincs mit mondanotok egymásnak és a beszélgetés záróakkordjai előreláthatóan a  kiabálás, a múlt sebeinek feltépése, felhányás és a hangos zokogás lesz . Ezt viszont nem akarod…

Az általános csapda, amelyikbe mindenikünk hajlamos ködös memóriával beleesni, az a volt társ idealizálása, piedesztálra való emelése. Hol fogok még egy ilyen pasit találni? Aki ilyen okos, aki ilyen jóképű, aki ilyen imádni való. Aki ennyire jó az ágyban. Pillanatok alatt a eltünnek a rossz élmények, a megcsalás fájdalmai, a folyamatos hazugságok okozta bonyadalmak, és így tovább. Vannak, akik egy életen át ábrándoznak valakiről, akivel pedig a valóságban nem is volt olyan csodás az együttlét, mint amilyenre a veszteség fájdalma utólag átszínezte. Nem mondom, hogy csak a negatív tulajdonságokra kell koncentrálni, de azt igenis át kell gondolni, tényleg olyan szuper pasi-e az ex, mint amilyennek így a sajgó szívvel gondoljuk..
Mi nők hajlamosak vagyunk a szeretett férfi minden bűnét megmagyarázni, enyhítő körülményeket keresni a múltjában, megbocsátani a megbocsáthatatlant. A szakítás után sincs ez másként, ha az érzelmek még élnek.

A szakítás egyik legnagyobb csapdája mégis úgy gondolom a „maradjunk barátok” helyzet, ami az esetek többségében nem őszinte kívánság egyik fél részéről sem. A szétválást kezdeményező fél már bebizonyította, hogy nem akar semmit a másiktól, mégis kiskaput jelent ez a fogadalom, melyen bármikor kényelmesen visszasétálhat, ha nem terv szerint alakul az új jövő, hisz tisztában van vele, a kikosarazottban viszont hiú ábrándokat ébreszthet. Épp ezért terhessé is válhat számára a dolog, amikor új élete, friss kapcsolatát próbálja építgetni. Közben az elhagyott szenved, mert hallja a szerelme hangját, de az hűvös vele, nem azon a hangon szól hozzá, mint korábban. Ezért aztán nagy kiborulások követik a vágyott beszélgetést, és az ígéret: többé nem hívom. De jön a másnap vagy a harmadnap, és a hiány erősebb lesz a büszkeségnél, és megint nyúl az ember a telefonkagylóért. Megajándékozza magát egy újabb illúzióval, hogy ők mégiscsak, minden rossz dacára, összetartoznak. Ezért is tudom azt tanácsolni, hogy a szakítás után kerüljük volt párunk társaságát, hogy a fájdalom és a nosztalgia ne véssen újabb és újabb sebeket belénk, és addig ne is fogadjuk hívását mígnem őszintén hisszük, hgy már képesek vagyunk egyszerü ismerősként, gyomorgörcs nélkül is beszélni vele, esetenként a szemébe nézni.

Legyen Ön az első hozzászóló

Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon. A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük. Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk. Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint. Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot. Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Név:
Email:
Hozzászólás:
Biztonsági kód*