Szász Hargita - figyelo.ro

Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, szívét összetörték, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették.

S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja. – körülbelül egy éve, hogy folyton ezeket a sorokat olvasgattam. Újra meg újra meg újra…
Akkoriban csalódott voltam, megbántott, zavarodott, és annyira úgy éreztem, én vagyok ez az ember, aki soha többé nem képes igazi bizalmat, önfeledt odaadást érezni másik ember iránt…
Aztán teltek a napok, hónapok. Új embereket ismertem meg, új kapcsolataim, születtek. Kezdetben még igen erőteljes volt bennem ez az érzés… hogy nem tudok bízni, hinni, nem tudok megnyílni, nem tudok, nem akarok magamhoz senkit közel engedni. Aztán – milyen csodálatos is az emberi lélek, szív vagy nevezzük bármi másnak – lassan előrébb léptem. Megnyíltam, megpróbáltam bízni, esélyt adni magamnak és másoknak. A sérelem lassan feledésbe merült. Már csak tudat alatt létezik a tüske, és csak néha-néha tör a felszínre. Például, hogy minden helyzetben a legrosszabbra számítok a másik részéről… pedig aztán semmi okot nem adott rá. De ez csak időnként fordul elő, szerencsére.

Elmúlt egy éve, hogy a kezdő idézet volt a hitvallásom. Ma már ismét önfeledten bízok, fenntartások nélkül megnyílok valaki előtt, legalábbis az esetek többségében. Hogy van benne kockázat? Hogy könnyen előfordulhat, pár nap vagy hónap, és ismét úgy fogom érezni, soha többé nem nyílok meg senki előtt, soha többé nem engedek senkit közel magamhoz? Erre egyértelműen megvan az esély. De hát nem erről szól pontosan az emberi élet? Kockáztatunk minden napnak minden pillanatában. Valamit valamiért…

Sok mindent tanultam az elmúlt évben. De legfőképpen azt, hogy az élet rövid, és egy szempillantás alatt véget ér. Olyan gyorsan elmúlik minden. És annál nagyobb fájdalom, mint amikor meghal valaki, akit nagyon szerettünk, nincsen. Amellett minden egyéb mikroszkopikusra törpül.
Túl rövid az életünk ahhoz, hogy ne engedjünk magunkhoz közel másokat. Veszítenivalónk nincs. Mert mindaddig, amíg élünk, akár a kisgyerekek, elesünk, de felállunk, és megpróbáljuk újra… és újra…
 

Legyen Ön az első hozzászóló

Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon. A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük. Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk. Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint. Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot. Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Név:
Email:
Hozzászólás:
Biztonsági kód*