Hétvégén, azaz szombaton, eljegyzésen voltam. Aki nem lenne tisztában azzal, hogy miben is merül ki mindez, annak elmondanám útbaigazítás gyanánt, hogy ez az a fajta esemény, melyen a szülők, de leginkább az örömapa, néha-néha felsír. Ez bizonyított tény, csupán a jelenség magyarázatával vannak gondban még az eljegyzoológusok (tudósok, akik az eljegyzéseken részt vesznek, szigorúan csak mint megfigyelők), mivel eddig még nem tudták pontosan meghatározni, hogy mi is váltja ki a síró félből, azaz az apából, ezt a fajta megnyilvánulási formát.
Sokan tippeltek sok félét, de igazából csak a nagymama tudta a helyes választ, amit mindenki előtt el is mondott, mégpedig szó szerint idézve: azért sír, mert részeg! Megfontolandó a nagyi által felállított diagnózis, mivel minden adott, nem beszélve arról, hogy az apa előélete sem makulátlan, - hogy lexikális tudásomat villogtassam.
Miután a családi hátteret kielemeztem, át is térhetek az est fénypontjára, mégpedig az ifjú párra. Jó...ez is megvolt. Most pedig jöhet az ajándékozás. Gyönyörűséges. Mikor a megfelelő ajándékot kell kiszemelni és megvásárolni, a nagyrésze ilyenkor megijed, és mit vesznek? –inox fazék készletett, mert kell az. Persze, hogy kell, de nem hat különböző családtól egyszerre. Nem kell sajnálkozni, mert nem csak inox fazekat kapnak. Van még két- három váza, elektromos sütő és sok más dolog, ami kevesebb annál a pénzösszegnél, amennyit illik adni eljegyzéskor. Egy idősebb rendű férfi, ajándékba egy szőnyeget hozott. Mikor megérkezett, gondoltam, hogy Aladint látom, de sajnos ki kellett, hogy ábránduljak. Még reménykedtem abban, hogy ha nem is Aladin, de legalább repülő szőnyeg és szerintem azzal is jött, a frizurájából ítélve, de sajnos ez sem bizonyult valósnak. Ami a frizuráját illeti, a nagy szél rendezte át, a jólfésültből, kicsit punkosra. Nem lenne tisztességes részemről, ha úgy állítanám be az egészet, hogy a fent említettek teljes mértékben kimerítették az ajándékok tárházát, viszont nem is olyan ötletesek, az elhallgatott ajándékok. Olyanok tartoznak ide, mint: pénz, pénz, pénz. Ugye, hogy unalmas?
Személy szerint türelmetlenül vártam, hogy mikor bukkan fel egy egyén, kezében a szép, bolyhos és nem utolsó sorban értékes, átlátszó vákuumos cekkerbe szuszakolt pokróccal. Az nem is eljegyzés, ahol egy ilyen „igazgyöngy” nem rejtőzködik az ajándékok között. Azon az estén össze fogott ellenem a világ mindenség, mert ez sem valósult meg. Ha nem hát nem, figyelgettem tovább. Meglehetősen hamar elméláztam két ember öltözékén, mi tagadás, ízlésesen volt összeválogatva az ünnepi öltözék: fekete öltöny, fekete cipő, fehér zokni. Michael Jackson hűséges követőit véltem felfedezni bennük. Ennél már csak az karakteresebb, mikor félcipőhöz, melegítő nadrágot vesznek fel...öröm és boldogság.
Ennyi talán elég is lesz ahhoz, hogy átgondolj egy esetleges eljegyzést. Ezzel be is fejezem mielőtt belebonyolódnék a hegyi beszédbe. Boldogok a boldogok, mert ők boldogok.
Legyen Ön az első hozzászóló
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük