Pál Árpád képviselõ levele a gyergyószentmiklósi polgármesterhez, a melegvíz-fûtésszolgáltatás ügyében
Mára
végképp meggyőztek Önök arról, hogy Gyergyószentmiklós jelenlegi
vezetése köszönő viszonyban nincs azzal amit úgy neveznek, hogy
ÖNKORMÁNYZATISÁG.
Ami ma Gyergyószentmiklóson történik az energia szolgáltatás körül azt úgy nevezik, hogy üzlet, BIZNISZ. Teszik, pontosabban folytatják Önök egyelőre sikeresen azt amit elképzelt és szeretett volna kivitelezni az előző városvezető. Ez nem más mint kezet tenni amire csak lehet amíg hatalmon vagyunk. Ki tudja meddig tart? A különbség csak annyi, hogy önök nem követik el elődjük hibáit. Egész pontosan a biztos háttér információk birtokában, és jól irányítva, nemcsak következetesek a cél érdekében, hanem megtalálták nagyon hamar a támogatók megnyerésének módozatát is.
Mivel engem továbbra sem lehet sem elhallgattatni sem megvásárolni a közérdekkel szemben, próbálok megoldást találni a jelenlegi lehetetlen helyzetben is a közösség javára.
Azt remélem, senki nem várja el tőlem, hogy elveim feladjam, és, hogy ne próbáljak megtenni mindent a fogyasztók a város érdekében. Már azért sem mert minden ami ma történik a szolgáltatás körül, annak az alapját az a SEMMI alkotja, arra építenek mindent amit egy jól meghatározott stratégiát követve tíz év kitartó munka eredményeként a költségvetés minimális és a fogyasztók igénybe vétele nélkül az asztalra tettünk munkatársaimmal együtt. (a rendszer és a fogyasztók megőrzése, szállító vezeték csere, 7 darab új kazán, a dán kazán fűtésrendszere, intézmények biztonságos ellátása) Ezért a jelenlegi helyzethez igazodva megoldást próbálok ajánlani. Elfogadva azt, hogy a törvényes út bejárása már felmérhetetlen áldozatokat követelne tehát lehetetlen. Mivel üzletről van szó remélem azt egyformán látjuk, hogy az üzlet akkor jó, akkor működik ha mindenki nyer a szereplők közül.
A megoldás értelmi szerzői, a befektető, a kivitelezők részesedése a piac alaptörvényei szerint már biztosított. Hangsúlyozom a piac és nem a közbeszerzés, az átláthatóság jegyében.
Marad a fogyasztó és a város.
A város amennyiben az elképzelés megvalósul 25 évre elesik minden a beruházásból származó érdemi jövedelemtől.
A fogyasztók akkor nyernek, ha a felújított rendszerben fűrészpor és apritékkal előállított energiát reális áron kapják.
Ezért egyelőre megadok néhány település által alkalmazott árat.
Ezen települések az általam felkínált és ma is fenntartott közhasznú változatban valósították meg beruházásaikat. Az adatok hitelességéért felelősséget vállalok az A.N.R.S.C szolgáltatta adatokat közlök.
VATRA-DORNEI-……………………………104,53 lej/Gcal-Áfá-val
BODZAFORDULÓ-……………………………84,13 lej/Gcal-Áfá-val
SZENTEGYHÁZA-…………………………...108.05 lej/Gcal-Áfa-val
BÁNFIHUNYAD-……………………………..150,21 lej/Gcal-Áfa-l(127,93lej/Gcl-fizet a lakóság)
NEHOIU………………………………. 81,09 lej/Gcal-Áfá-val
TAŞCA…………………………………………107,50lej/Gcal-Áfá-val
A felsorolt településeken a fahulladékból előállított hőenergia átlagára 105.91lej/Gcal-Áfá-val
A testület, pontosabban a közgyűlés térjen vissza az amúgy is törvénytelen ármódosításra.
Gyergyószentmiklós magán fogyasztói, valamint közintézményei a fent megadott települések által alkalmazott mindenkori átlagárat fizessék a szerződés időtartama alatt az elhasznált hőmennyiségért. Ez egy mindenkor kézzelfogható ellenőrizhető adatbázis. Egyetlen hátránya számunkra az önök változatával szemben az, hogy ezen települések esetében az emelésből származó profit a közösségnek marad míg a mi esetünkben a befektetőnek kedvez.
Egész pontosan az indulási ár nem lehet több mint 120lej/Gca Áfá-val együtt.
Amennyiben ezen ajánlatom kivitelezhető részemről lezártnak tekintek minden a fűtésszolgáltatás körüli nézeteltérést és sok sikert kívánok az együttműködéshez, mi több amennyiben igény van rá megpróbálok segíteni a kivitelezésben.
Amennyiben ez nem kivitelezhető akkor én leszek az, aki kérni fogom minden megtett lépés kivizsgálását.
Nem adom fel mindaddig, amíg a fogyasztók érdekét is nem látom megvalósítva.
Ezt senki ne vegye zsarolásnak egyszerűen a dolgok helyre tételét szolgálja.
Gondolom, hogy abban sem kételkedik senki, hogy a javasolt feltételek mellett a rendelkezésre álló 25-év alatt nem tudná visszaszerezni busásan a befektetés értékét a beruházó.
A testület minden tagjától kérdezem, tudatában van-e a következőknek?
- egy érvényben nem lévő szerződést módosítottak a közgyűlésen, magyarán jelen pillanatban egyetlen törvényes akta nem létezik, mely alapján bármilyen munkálatot lehetne végezni törvényesen Gyergyószentmiklóson?
- miután esélyt nem adtak senkinek a megmérettetésre, arra, hogy meggyőződjenek valóban a legjobb, legolcsóbb változat-e, a beruházás értékét illetően nyugodtan tudnak aludni, és valóban nincs lelkiismeret furdalásuk, nem érzik úgy, hogy esetleg félrevezették, kihasználták, visszaéltek jóhiszeműségükkel?
- a törvénytelenül elkezdett munkálatok után ki milyen versenytárgyalást tud elképzelni amely még törvényes is tud lenni?
- Önök szerint mindaz amihez hozzájárultak az erkölcsös, becsületes törvényektől függetlenül?
- ezek után is úgy itélik meg, hogy ennek a városvezetésnsk van erkölcsi alapja elvárni, hogy valaki valmilyen rendelkezést betartson ebben a városban?
- tudatában vannak-e annak, hogy döntéseiknek erkölcsi és anyagi következményei vannak?
- attól nem félnek, hogy mivel teljesen törvénytelenül folyik a beruházás, bármikor leállíthatják a munkálatokat és akkor veszélybe kerül a téli fűtés? Vagy akkor is azokat fogják hibáztatni, akik a törvényességet és a fogyasztók érdekeit tartották elsődlegesnek?
Kardoskodom mindezekért mert soha nem állítottam, hogy csak egy változat létezik. Azt viszont hiszem és vallom, hogy bármely változat esetén elsősorban erkölcsi kötelessége minden közszereplést vállalónak politikai színezettől függetlenül, hogy versenyhelyzetet teremtsen minden körülmények között. Elsősorban nem azért mert így kéri a törvény hanem mert ez az egyetlen becsületes változat, hogy az érintettek akiknek a NEVÉBEN és ZSEBÉRE dönt azok is jól járjanak.
Minden ami ettől eltér az MAGÁN, PÁRT, vagy CSOPORT érdeket képvisel. Akik ezt akarják tenni azok tegyék, de ne az önkormányzatban hanem a magánszférában, ahol még egyszer hangsúlyozom a saját zsebükre huncutkodnak nem pedig a közösségére.
Az alapelvet miszerint Gyergyószentmiklóson nem volt és nincs szükség magán tőke bevonásra továbbra is maradéktalanul fenntartom a következőkre alapozva:
- ha lett volna igazi probléma, akkor nem volna itt a befektető, mert ott ahol valóban szükség volna rá például Maroshévizen vagy Balánbányán stb. ahol évekkel ezelőtt feladták a szolgáltatást, ahol valóban befektetni kellene oda soha nem fog menni.
Jött és menne Gyergyóhoz hasonló, működő rendszerekre kezet tenni ahol még a fogyasztók is adottak. Románia szintjén nem igazán találni ilyen fejősteheneket. Egyelőre csak Gyergyó város önkormányzata engedi meg magának ezt a luxust. Önök nem tettek mást mint rájátszottak az előző városvezetés amúgy reális mulasztásaira, hogy önös céljaikat megvalósíthassák. Felhívom figyelmüket, hogy ez legalább akkora mulasztás, bűn mint elődjeiké.
Bízva abban, hogy megértették a jobbító szándékot, remélem mérlegelik és megpróbálják az utolsó órában újraértékelni döntéseiket, hogy tudjunk partnerként továbblépni közösségünk, városunk javára.
Tisztelettel,
Pál Árpád
Gyergyószentmiklós
2009 szept. 27.
Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (21)
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Székely címerekből és pecsétekből nyílt kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában március 18-án, Hargita Megye Tanácsának szervezésében.
Folytatás
“A szórványban alapvető fontosságú egy jól kigondolt stratégia mentén megőrizni, valamint erősíteni a fiatalokban a magyar öntudatot” – nyilatkozta Bodor László, a MIÉRT elnöke, a március 19.- 21. közt Vajdahunyadon megrendezett MIÉRT Szórványkonferencia megnyitóján.
Folytatás