Szász Hargita - figyelo.ro

Nem rossz néha távol élni attól, akit szeretünk. Dobogó szívvel készülni a találkára, lefeküdni valahol egy kis szállodában, vagy hálókocsiban éjszakázni együtt, majd kialvatlanul egymás kezét fogni. Te felszállsz a vonatra, ő is az övére... – mondja az éppen házasság előtt álló hetvenegynéhányéves Poupette a Házibuli című filmben a vejének. A férfi reakciója: Szép emlékeid lehetnek.

14-15 éves koromban volt a kedvencem a Házibuli. Jópofa, tiniknek szóló francia film, amelyben végigkövethetjük a 13 éves Vic kalandjait, jó és rossz döntéseit. Érdekes módon már akkor megragadtak Poupette szavai. Igaz, akkoriban még nem igazán értettem, miről is beszél... Hogyhogy nem rossz távol élni attól, akit szeretünk? Hogy tudnak azek az emlékei ilyen szépek lenni? Akkoriban minden perc, amelyet a szeretett lénytől távol töltöttem, kínszenvedésnek tűnt. De hát mit is tud egy 15 éves lány a szerelemről, szeretetről? – teszem fel a kérdést a mostani eszemmel...

Ma másképp látom, értem, érzem Poupette szavait. Van benne valami hihetetlenül szép, szívmelengető, boldogító, mámorító érzés, amikor távol élsz attól, akit fontos számodra. Távol élsz, de közben mindig magadban hordod. Ezer apróságról eszedbe jut, és mosolyt csal az arcodra. Várod, hogy halljad a hangját. Néha egy telefonbeszélgetés szivárványt csal a szürke mindennapok egére. Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen valószínűtlenül szép tud lenni, amikor a szeretett lénnyel való találkozóra készülünk. Szívünk a torkunkban dobog, izzadunk, majd kiráz a hideg... vagy éppen békések és nyugodtak vagyunk, és akkor érnek utol az izgalmak, amikor már megpillantottuk... Majd eltelik az együtt töltött idő, mint egy pillanat, és következik az elválás... amikor két ember kialvatlanul egymás kezét fogja, előfordulhat, hogy picit szomorúak, talán egyiküknek a torkát sírás folytogatja... Majd mindenki elindul vissza a maga kis életéhez. Nem tudják, mikor látják még egymást... bizonyosság nincs, csak kérdések. De az első szívszorongató, könnyekkel tele félóra után ismét kisüt a nap, és előjönnek a szép emlékek... egy mozdulat, egy mosoly, egy tekintet... vagy mindez együtt. És ismét elkezdődnek a mindennapok, ismét munka, barátok, család... de ezeket a szép emlékeket örökre magunkkal visszük... És talán, ha nagyon szerencsések vagyunk, ismét elkezdődik egy szép, várakozásteli időszak... amikor várjuk, hogy halljuk a másik hangját, a mosolyát... vagy egy esetleges eljövendő találkozót... De addig is, ott vannak az emlékek, amelyek fény sugároznak...

Nem rossz távol élni attól, aki fontos számunkra... mert már önmagában az elég nagy szerencse, hogy képesek vagyunk a falakat leengedni, és valakit mindennemű kötelezettségek, mindennemű elvárások nélkül megszeretni. Hát ezért értek egyet Poupette-el. Az öregek mindig bölcsek. Csak tudnunk kell meghallani, megérteni őket...

Legyen Ön az első hozzászóló

Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon. A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük. Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk. Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint. Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot. Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Név:
Email:
Hozzászólás:
Biztonsági kód*