Volt nekünk Muhink, volt nekünk Mohácsunk és Világosunk, de egyik ütközetben sem érte akkora veszteség a magyar hadsereget, mint a Don-kanyarnál.
A 2. hadsereg felállítása, az orosz frontra való vezénylése majd
megsemmisülése a huszadik századi Magyarország történelmének máig viták
kereszttüzében álló fejezete. Miért kellett
kétszázezer embernek több ezer kilométerre vonulnia a hazájától? Volt-e
reális lehetősége annak, hogy magyar hadsereg ne jusson a totális
pusztulás sorsára? Igaz, hogy a magyar hadvezetés nagymértékben
felelőssé tehető a történtek miatt? Ez alkalommal, a hatvanhat évvel ezelőtti eseményeket a legújabb történelmi kutatások tükrében próbáljuk összefoglalni.
A 2. magyar hadsereg
1942-ig Magyarország második világháborús katonai részvétele jelképesnek volt mondható. Az orosz fronton elszenvedett súlyos német veszteségek azonban világossá tették, a magyaroknak segíteniük kell a szövetséges németeket. A Szovjetunió elleni hadjáratba való bekapcsolódás Hitler követelésére történt. 1942 januárjában Ribbentrop külügyminiszter és Keitel vezértábornagy előbb a teljes magyar hadsereget, majd annak a felét követelte a budapesti tárgyalásokon. A magyar politikai és katonai vezetés nagy dilemma elé került. Ha nem teljesíti a szövetséges követeléseit, akkor veszélybe kerülhetnek a visszacsatolt területek és az önálló magyar államiság léte is veszélynek lesz kitéve. Teljes engedés esetén pedig egyszerűen alig maradna haderő az ország védelmére. Végül a hadvezetés csupán a követelések mérséklésére törekedett és a január 22-én megszületett döntés értelmében kilenc gyalogdandárt, egy páncélosdandárt valamint egy repülőköteléket kellett a 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségében kivezényelni a keleti hadszíntérre. A személyi állományt 207 ezer főben állapították meg és úgy határoztak, hogy az emberállomány egyenlően terhelje meg az ország területét és a lehetőségekhez mérten minél kisebb mértékben érintse a honvédség legjobban kiképzett osztályait. Fegyverzeti-technikai szempontból a lehető legjobban kívánták ellátni a kivonuló egységeket. A hátországban rendelkezésre álló teljes fegyvermennyiség csaknem felét kapta meg a 2. hadsereg, s az ország gépjárműállományának is felét mozgósították részére. Bár az ígért német fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítések csak valósultak meg, a Honvéd Vezérkar a Honvédség akkoriban legjobban felszerelt hadseregét küldte ki 1942 tavaszán a hadműveleti területre. A magyar politikai és katonai vezetés remélte, hogy a kiszállítandó alakulatok hadirészvétele nem fog sokáig elhúzódni és a gyorshadtesthez hasonlóan hamarosan leváltják.
A csapatok összeszoktatására hat hetet szántak, a hadszíntérre történő kiszállásra 1942 áprilisa és júliusa között került sor. A Kállay-kormány elkerülhetetlen és kényszerű lépésnek tartotta a 2. hadsereg orosz frontra való kiküldését. Fontos megjegyezni, hogy a csapatokat a győzelem reményében indították útnak és későbbi szomorú sorsukat 1942 tavaszán még nem lehetett előre jelezni. A hadsereg parancsnoka Jány Gusztáv vezérezredes volt, vezérkari főnöke Rakovszky György, később Kovács Gyula vezérkari ezredes. A fronton Jány cselekvési lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, hadműveleti kérdésekben minden esetben az elöljáró német parancsnokságok döntéseit kellett figyelembe venni.
A tűzkeresztség
A hadsereg keleti arcvonalra való kiszállításához 822 száztíz tengelyes katonavonatra volt szükség. Az út során a partizántámadások következtében 27 honvéd esett el, 83 sebesült meg. A hadsereg a 2. és 6. német, valamint a 8. olasz és 3. román hadseregekkel és a 4. német páncéloshadsereggel együtt a Maximilian von Weichs vezérezredes parancsnoksága alá tartozó „B” hadseregcsoport alárendeltségébe került, amely a „Dél” hadseregcsoport átszervezésével alakult meg. A csapatok többségét Kurszk körzetében rakták ki.
A magyar csapatoknak mintegy kétszáz kilométeres arcvonalat kellett védeniük az óriási létszám- és fegyverzeti fölényben lévő szovjet-orosz hadsereggel szemben. Az első összecsapások során a szovjet erők csekély ellenállást fejtettek ki, a Vörös Hadsereg fegyelmezetten vonult vissza, kerülte a nagyobb összetűzéseket. Már ekkor szembetűnt a magyar és a szovjet hadsereg közötti felszerelésbeli különbség. A magyar csapatok, páncélos erők hiányában nem voltak képesek lépést tartani a szovjet csapatok visszavonulási ütemével. A támadás megindítása leterhelte a szállítási vonalakat, számos egységet csak a front mögött száz, sok esetben ezer kilométerre sikerült kirakni. A katonák a júliusi hőségben, gyalogmenetben voltak kénytelenek felzárkózni.
A szovjet visszavonulás ellenére a Don nyugati partján három hídfő –Szcsuje, Korotjak és Uriv- maradt a vörös hadsereg ellenőrzése alatt. A hídfők elfoglalásáért elkeseredett harcokat vívtak a németek és a szövetségeseik, hogy a Don folyó előnyeit maradéktalanul ki tudják használni. Az úgynevezett hídfőcsatákban rendkívül súlyos veszteségek szenvedtek. A teljes 2. magyar hadseregnek 1942. augusztus 25-re fejeződött be a Don vonalához való előrevonulása. Augusztus 20-án légifelderítés közben, a szcsuje-i hídfő térségében zuhant le és halt hősi halált Horthy István kormányzóhelyettes. Az 1942. évben az összmagyar veszteség 33 763 főt tett ki. Szeptemberben a hadsereg alaposan legyengülve, létszámban megfogyatkozva rendezkedett be védelemre a Don partján. A veszteségek pótlására és a harcoló legénység egy részének felváltására a magyar hadvezetés 1942 végén új egységek kiküldéséről határozott. November végén és december elején kb. 35 ezer főnyi felváltó alakulat állomásozott a frontvonal mögött 100-200 km-es távolságra. A felváltásra 1943. január 13. és 20. között került volna sor. A hátországbeli csapatok készleteit kímélendő, a felváltó csapatok kiküldése csökkentett fegyverzettel és felszereléssel történt.
Az ellátás
A hadsereg élelmezését a német központi parancsnokság látta el. A honvédek ugyanolyan ellátásban részesültek, mint a német csapatok, viszont a „nem magyar gyomornak való” élelmiszerrel annyira elégedetlenek voltak a katonák, hogy Magyarországról kellett bort, pálinkát, szalonnát és hagymát küldeni a frontra. A haza élelmiszerszállítmányok azonban a szállítási nehézségek és a partizántámadások miatt számos esetben romlottan érkeztek meg. A tél közeledtével egyre inkább szükség lett volna az elhasználódott felszerelések, ruházatok pótlására. A legénységet demoralizálta az arcvonalban felváltás nélkül töltött hosszú idő, a frontvonal hosszúsága miatt pedig a kiépített magyar védvonal erős túlzással is keskeny volt. a védelem arra számított, hogy a szovjet erők javarészét a sztálingrádi csatában vetik be, így azok nem lesznek képesek támadó hadműveletekre. Fontos megjegyezni, hogy egy ilyen hosszúságú arcvonalat még egy jól felszerelt hadsereg sem tudott volna megvédeni. A németek minden erejükkel Sztálingrádra összpontosítottak, a magyar hadsereghez szinte semmi nem érkezett. A mínusz 30-40 fokos hidegben egyre több honvéd vált a fagyhalál áldozatává. A magyar hadvezetést az egyre feszültebbé váló román-magyar viszony arra késztette, hogy erőforrásainak nagy részét egy esetleges háború utáni fegyveres konfliktusra tartalékolja, így lemondott a 2. második magyar hadsereg megerősítéséről. A hadsereg vezetése világosan látta a sztálingrádi események következményeit, ezért intézkedéseket sürgetett a német parancsnokság résézről, majd a magyar főparancsnokságtól. Minden eredmény nélkül végül magához Horthyhoz fordultak, aki Hitlernél is kilincselt, de semmi hiába. Jányinak sikerült annyit elérnie, hogy az 1. páncéloshadosztályból felállították az ún. Cramer-csoportot, amely az esetleges szovjet támadás ellen gyorsan bevethető hadseregtartalékot képezett.
Az összeomlás
A sztálingrádi orosz áttörés megpecsételte a 2. magyar hadsereg sorsát. 1943 januárjának elején egyre biztosabbá vált, hogy a szovjet támadás célpontja a rosszos–szvobodai vasútvonal birtokbavétele lesz, az offenzíva megindítását a doni hídfőkből várták. Páncélelhárító fegyverek és harckocsik hiányában a magyar hadsereg nem tudta sokáig feltartóztatni a túlerőben lévő szovjet hadsereget. Az urivi és a szcsucsjei szovjet áttörés megtörte a magyar védvonalakat, a bekerítés veszélye fenyegetett. A szovjet páncélosok átözönlése, a Sztálin orgonák haláli játéka elképesztő veszteségeket okozott. A hősise honvéd ellenállás nem bizonyult elégségesnek, egy idő után a hadsereg egyik vezérkari tisztjének visszaemlékezése szerint a 4. gyalogezred megfutamodott és harc nélkül hagyta hátra a tüzérségi eszközöket. Hitler ekkor adta ki a parancsot, miszerint minden tüzérségi állást az utolsó emberig védelmezni kell. A magyar csapatok körében eluralkodó fejetlenség miatt Jány Gusztáv kiadta elhíresült hadparancsát, amelyben elítélte a 2. magyar hadsereg addigi tevékenységét és agyonlövéssel fenyegette meg azokat, akik szökni mernek, vagy nem elég bátran harcolnak. Idézet a hadparancsból: „A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse, és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa.” Jány később megbánta és visszavonta a parancsot.
Szervezési-adminisztratív hibák miatt az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a magyar hadseregnek nem volt közvetlen alárendeltségi kapcsolata a budapesti fővezérséggel míg a német főhadiszálláson nem volt összekötő magyar törzs. A feladatot a berlini magyar katonai attaséra bízták. Jánynak a végsőkig való kitartás két parancsa miatt eleve korlátozott volt a cselekvési lehetősége. Talpig katona volt, akitől a parancsmegtagadás és az esküszegés távol állt. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a német összekötő törzs vezetője, von Witzleben tábornok egyértelműen célzott arra, hogy ő a visszavonulásra engedélyt parancs szerint nem adhat, de Jány igen, mert ő nem a német hadsereg tisztje. Ekkor már a Cramer-csoportot is bevetették, de már hiába, a szovjetek megállíthatatlanul törtek előre. Parancsokat már nem volt kinek adni, aki nem esett el vagy nem fagyott meg, az nyugat felé menekült. Több összecsapásra került sor a szintén visszavonuló, de rendezettebb és jobban felszerelt német csapatokkal, akik a honvédek maradék felszerelését erőszakkal elvették, és nem engedték őket az általuk megszállt falvakban éjszakázni. A rendkívüli hidegben ezrek fagytak halálra, a hazafelé vezető utat megfagyott honvédek holttestei szegélyezték. A túlélők a felgyújtott falvak tüzeinél melegedtek, fagyott lovak húsát ették. A hadsereg maradékát száz kilométerre a Dontól próbálták összeszedni, az egész hadseregnek 6 darab lövege maradt. Március elejéig 2913 tiszt és 61 116 fő legénység érkezett a meg. az elesettek pontos számát lehetetlen megállapítani, mintegy 120-150 ezer ember veszett oda, hatvan ezren kerültek hadifogságba, közülük negyven ezren tértek haza.
A szemtanúk szerint a magyar katonák minden elvárható körülménynek megfeleltek, azt viszont senki nem állítja, hogy szíves-örömest mentek ölre a hazájuktól 2000 kilométerre lévő Don folyó birtokba vételéért. Arra pedig senki nem volt kész, hogy önként és dalolva meneteljenek a biztos halálba. A 2. hadsereg pusztulása az egész Magyarországot megrázta, szinte mindegyik család hősi halottat siratott. Jány Gusztáv 1943. május 15-én érkezett meg a Keleti-pályaudvarra, ahol a miniszterelnök fogadta. A németek hadseregparancsa miatt kitüntették, Horthy azonban eljárást akart indítani ellen, végül nyugállományba vonult. A háború végén nyugatra menekült, 1946-ban önként tért haza, hogy bíróság elé álljon. 1947. november 26-án a Népbíróság háborús bűnök miatt golyó általi halálra ítélte és kivégezték. 1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványára – Jányt az ellene emelt vádak alól felmentette.
Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (2)
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Hogy is van ez? 
Hozzászólások - Szóljon Ön is hozzá! (2)
