|
Sólyom István - figyelo.ro
Regisztrációs adó, környezetvédelmi illeték, előbbi eltörlése, utóbbi megháromszorozása, majd annak is az eltörlése.
Sztrájkoló autókereskedők, vészesen csökkenő új gépkocsi eladások,
megszűnő munkahelyek, fejét csóváló Európai Bizottság, aggódó
járműtulajdonosok, körmüket rágó vásárlók. Bizonytalan, faramuci helyzet, átláthatatlanság, ígéretek tömkelege. Megpróbálunk csapást vágni a gépjárművek beíratása körül az utóbbi időben kialakult jogi bozótrengetegben.
Kezdjük az elejétől. Most milyen adóról is folyik a vita, mert már képtelen vagyok követni?
Jelen pillanatban a regisztrációs adó helyébe lépő környezetvédelmi illetékről, annak uniós jogszabályokba való ütközéséről, valamint az illeték eltörléséről polemizálnak.
Miért kellett megszűntetni/átkeresztelni a regisztrációs adót környezetvédelmi illetékre?
A regisztrációs adó eltörlésére azért volt szükség, mert a bevezetett intézkedés nem harmonizált Románia EU-s csatlakozási szerződésével. A beíratási díj összege rendkívül magas összege megterhelést jelentett az autóvásárlóknak, ugyanakkor egyes autókereskedőket is hátrányosan diszkriminált. A regisztrációs adónak 2008 júliusában immár harmadik változata lépett érvénybe. Jó hír volt akkor, hogy az állam megtérítette a régi és az új illeték közti különbséget azok részére, akik a régi kulcs szerint fizették be az illetéket. A különbözet csak akkor járt, ha az autótulajdonosnak nem volt semmiféle tartozása az állammal szemben. Eközben az új adóformát környezetvédelmi illetékre keresztelték.
És így jobb lett mindenkinek?
Minden kormányzati döntésnek megvannak a nyertesei és a vesztesei. A környezetvédelmi illeték bevezetésének nyertesei kétségkívül a használtautó-kereskedők voltak, akiknek igencsak beindult a biznisz. Egy hónappal a környezetvédelmi illeték érvénybelépése után a használt, másodkézből vett autók bejegyzésének száma mintegy hatszorosára nőtt.
A hazai autógyártók nyilván nem lelkesedtek az illetékért, hisz rohamosan csökkent az értékesített új autók száma. A pénzügyi világválság minderre rátett egy lapáttal, nem csoda, hogy kivágta náluk a biztosítékot a kormánydöntés, amelyet követően a Dacia belföldi eladásai éves szinten húsz százalékot estek vissza.
Erre berezelt a kormány és megháromszorozta az illetéket?
Pontosan. A Tariceanu-kormány egyik utolsó intézkedése megtriplázta a használt autókra kiszabott regisztrációs vagy környezetvédelmi adót a használt és a 2000 köbcentiméteresnél nagyobb hengerűrtartalmú új autók esetében, valamint az annál kisebb motorú új autók esetében 2009 végéig törölte el az illetéket. Indokként a miniszterelnök a gépkocsiipar és az ágazatban dolgozók munkahelyeinek védelmét hozta fel. Ekkor fordult a kocka, a gépkocsigyártók lélegeztek fel, a használtautó-kereskedők, valamint a használt gépjárművet vásárolt polgárok lobbantak haragra és minden eszközt megragadva tiltakoztak az újabb módosítás ellen.
De most ezt is meg akarják semmisíteni. Ez már nem a kabaré műfaja?
Mondhatjuk úgy is, de inkább tragikomédia. A rendkívül bizonytalan helyzetben állampolgárok százezrei, autókereskedők, autógyárak és az azokban dolgozó munkások megélhetési forrásaival játszanak a döntéshozók. Legújabban az Európai Bizottság hallatta hangját a kérdésben, amikor kijelentette, Románia uniós jogszabályokat sért a használt gépjárművek beíratásához szükséges környezetvédelmi illeték megháromszorozásával.
Az új környezetvédelmi miniszter, Nicolae Nemirschi hivatalba lépését követően javasolta a kormánynak a decemberi kormányrendelet felfüggesztését és az új törvény beterjesztéséig a júliusban érvénybe lépő rendelet szerint kell fizetni a díjat.
Mi a helyzet a helyzet más európai országokban?
Az autók okozta környezetszennyezés utáni adófizetés nem román találmány, csillapította a kedélyeket egy éve Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter. Az illetéket Dániában, Hollandiában és Görögországban is fizetni kell, ráadásul jóval többet, min itthon. Hollandiában például egyes esetekben a bejegyeztetési illetéknek nevezett adó a gépkocsi árának akár ötven százalékát is elérheti. Németországban pedig egy 300köbcentis, nem eurós gázolajjal ellátott autó után akár 1000 eurót is fizethet a tulajdonos. Görögországban a birtoklási illetéknek nevezett adóforma 125-1000 eurós összeget jelenthet.
Mi következik most?
Folytatódnak a tiltakozások. Ernest Virgil Popovici, a Gépjárműgyártók és Importőrök Szövetségének elnöke számadatokkal igazolta, hogy a decemberi rendelet eltörlése felére csökkentené a hazai autóeladások számát, a költségvetés pedig jelentős, 1,2 milliárd eurós összeget lenne kénytelen nélkülözni. Az újautó-kereskedőket tömörítő szervezet átfogó gazdasági vizsgálatot is szeretne, ugyanis szerintük a használtautó-kereskedésből élő magánszemélyek sorozatos adócsalást követnek azáltal, hogy a kereskedelmi céllal külföldön vásárolt autó Romániában való értékesítését követően sem jövedelemadót, sem áfát nem fizetnek az államkincstárba. Francois Fourmont, a Dacia vezérigazgatója egy szakmai tanácskozáson figyelmeztetette a döntéshozókat, a válság elhúzódása esetén az autóiparban mintegy százezren veszíthetik el állásukat.
Jelen állás szerint a környezetvédelmi illeték ismét az EB asztalán fog landolni. Az újabb félreértések és konfliktusok elkerülése végett február elején a környezetvédelmi minisztérium szakemberei és az EB képviselői között újabb tárgyalásokra kerül sor. Az egyeztetésektől mindkét fél olyan irányelvek rögzítését várja, amelyek alapján egy -az autógyártók és a használtautó-kereskedők minimál érdekeit szem előtt tartó-, korszerű, eurokonform regisztrációs/környezetvédelmi illetékről szóló törvénytervezet kerülhet a parlament asztalára.
|
- A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
- A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
- Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
- Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
- Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
- Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
|
|