A héten három európai országban kezdi el tesztelni a Windows operációs rendszerekhez kapcsolódó böngészőválasztási szolgáltatást a Microsoft.
Dave Heiner, a redmondi konszern ügyvédje és alelnöke a vállalat hivatalos oldalán jelentette be, hogy elkezdik tesztelni az új szolgáltatást, amely a Windows XP-t, a Vistát, illetve a 7-es különböző verzióin lehet majd használni. A böngészőválasztást biztosító szükséges szoftvert a Windows Update funkción keresztül teszik elérhetővé, azt mindenki maga dönti el, hogy letölti és feltelepíti, illetve használja-e.
A program hivatalosan március elsején indul, ezzel a Microsoft jóval megelőzi az eredeti március közepi határidőt. A cél az, hogy minden felhasználónak lehetősége legyen az Internet Exploreren kívül más böngészőket is telepíteni, illetve használni. A kínálatban összesen 12 szoftver szerepel, közöttük van az Internet Explorer mellett a Firefox, a Safari, a Google Chrome és az Opera. Először azonban csak a felsorolt öt szoftverből lehet választani. A programok véletlenszerűen sorrendben jelennek meg. Természetesen lehetőség van arra is, hogy valaki több alkalmazást is telepítsen a számítógépére - írja az SG.hu.
Az új funkció a Microsoft és az Európai Bizottság között tavaly december 16-án kötött megállapodás része. A versenypiaci eljárást lezáró egyezmény keretében a redmondi konszern vállalta, hogy biztosítja más böngészők megjelenését is az operációs rendszerein. Az eljárást egyébként az Opera kezdeményezte azzal az indokkal, hogy mivel az Internet Explorer alapból benne van a Windows operációs rendszerekben, így ezáltal az IE megengedhetetlen előnyhöz jut a böngészőpiacon, hiszen sokan a beépített programot használják.
Amennyiben a Microsoft nem tartja magát a megállapodáshoz, úgy az Európai Bizottság az éves forgalma tíz százalékának megfelelő pénzbüntetést szabhat ki rá.
Legyen Ön az első hozzászóló
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Ján Slota szerint a szlovák-magyar kapcsolatok valóban nagyon rosszak, de korántsem Szlovákia, hanem Magyarország miatt, ahol valami hasonló készülődik, mint a múlt század harmincas éveinek elején, amikor egy müncheni kocsmai sörözés nyomán "egy alacsony bajszos emberből 1933-ban német birodalmi kancellár lett".
Folytatás
Egy a folyamatosan változó időjárás és a rajtbaleset miatt kaotikusan alakuló, sorozatos egyéni hibákkal tarkított versenyen a jelenlegi világbajnok győzött Melbourne-ben. Kubica meglepetésre második, Massa harmadik.
Folytatás
A görögországi fizetési válság hatására Európai Valutaalap létrehozására kíván javaslatot tenni az Európai Bizottság, ehhez azonban szükséges a 16 euróövezeti ország egyetértése is - mondta hétfőn Brüsszelben Amadeu Altafaj Tardio, aki Olli Rehn pénzügyi EU-biztos szóvivője.
Folytatás