|
Egykori MPP-s RMDSZ színekben indul |
|
|
|
Jegyzet
|
|
2008. augusztus 19. kedd 17:56 |
|
Csuzi István - aki az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke volt -
elfogadta az RMDSZ ajánlatát, és így RMDSZ színekben indul az egyik
nagyváradi képviselõi választókerületben. A bejelentés kedden látott
napvilágot, egy RMDSZ sajtótájékoztatón. Csuzi a bihari Magyar Polgári
Egyesület alapítótagja volt, 2004-2007 között mint elnök dolgozott,
miután a szövetség párttá alakult, egyszerû tag maradt - olvasható az
erdélyi magyar sajtóban.
A sajtótájékoztatón részt vett Bíró Rozália és Szabó Ödön is. Bíró kiemelte, céljuk a bihari magyarság reális képviselete, ezért értékes emberekre van szükségük, akik képviselhetik õket Románia parlamentjében.
Szabó Ödön elmondta, a bihari RMDSZ ezzel az ajánlattal újabb lépéssel haladt előre tett a Tőkés László által 2006-ban kezdeményezett párbeszéd útján, amely újabb találkozóra késztetheti Markó Bélát és Tőkés Lászlót.
Csuzi kijelentette, személyes döntés áll az átállás mögött, õ nem az MPP követe - hangoztatta. Szerinte a magyarok politikai pluralizmusa bizonyosság, de a választási törvény nem teszi lehetővé két konkurrens szervezet parlamenti bejutását - írja a manna.ro partnerportál az Agerpresre hivatkoza.
|
- A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
- A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
- Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
- Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
- Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
- Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
|
|