Javában zajlik a helyhatósági választási kampány. Székelyföldön minden
politikai szervezet, jelölt fejlesztést, modernizációt, életszínvonal
emelkedést ígér. Valóban, környezeti, turisztikai adottságai,
történelmi múltja, földrajzi fekvése arra predesztinálná Székelyföldet,
hogy méltó vetélytársává váljon az osztrák, svájci vagy éppen a szlovén
hegyvidéki térségeknek. Számos tényező miatt azonban a régióban csak a
legutóbbi időben indultak be a különféle uniós fejlesztési,
felzárkózási programok, külföldi beruházások.
Tennivaló akad bőven, a politikusaink mellett nagy felelősség hárul az öntudatosan tervező, a lehetőségeket felismerő és azokkal maximálisan élni tudó és itt boldogulni akaró székelyföldi polgárra is.
Az áldatlan állapotok miatt fakadt ki a Székely Nemzet publicistája is pontosan 125 évvel ezelőtt, a lap augusztus 26-i vasárnapi, 129. számának vezércikkében. Mivel az írás végén nem jelenik meg a szerző neve, csak következtetni lehet személyére. Az első bekezdés előtt zárójelbe tett doktori cím arra utalhat, hogy a szerző nem más, mint Dr. Csiky Kálmán.
„A székelység” címet viselő publicisztika fő megállapításai mindmáig relevánsak, csakúgy, mint a felsorolt problémák és megoldásra váró teendők tömkelege. Az írást olyannyira fontosnak és tanulságosnak találtuk, hogy az eddigi hagyománytól eltérően nem csak részleteket idézünk belőle, hanem teljes egészében közzé tesszük.
Székely Nemzet: politikai, társadalmi és közgazdászati lap, megjelenik hetenkint négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Felelős szerkesztő: Málik József. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgy, Csiki-utcza, Matheovics-féle ház. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat. Előfizetési ár helyben és vidéken 10 forint. 1883., augusztus 26. vasárnap, 129. szám.
A lap elődje 12 évig a Nemere volt. Málik az eddigi munkatársakon kívül politikai vezércikkíróknak olyan jeles publicistákat nyert meg, mint: Beksics Gusztáv, Dr. Csiky Kálmán, Hegedűs Sándor, Tóvölgyi Titusz és Visi Imre.
„(Dr.) Alig van még egy megyéje az országnak, a melyben annyi mindenféle nemzetiségű, rangu és rendü utazó fordulna meg évenként, mint Háromszéken. Az egyik eljön azért, hogy lásson minket, a másik, hogy üdülést keressen fürdőinkben, havasaink között.
Mindeniknek van valami mondani, megjegyezni valója. Az egyik bámulja a természet örök szépségeit, a másik nem talál abban semmi élvezetet; az egyik dicséri a székely nép fáradhatatlan szorgalmát, vitézségét, a kultúra iránti érzékét, a másik gáncsol és keresi a kákán a csomót. A zsidó lingvista a nyelvre ügyel és azt akarja kisütni, hogy a székely a magyar nyelvet legcsufabbul és legtöbb provinczializmussal beszéli; a német agens azt hiszi, hogy félvad nép közt jár a mely örvend minden hitvány csecsebecsének. Egy szóval mindenkinek van valami gondolata, valami észrevétele felőlünk.
És még sem ismer senki.
A székely nép, a melynek ősi erényeire, hazafiságára, magyarságára annyiszor történik hivatkozás, bizony jobb sorsra volna érdemes. Ez a nép a mely minden időben mellét forditotta az ellenségnek, mely a haza keleti határait akkora feláldozással tudta megvédeni, több figyelmet, több gondoskodást érdemelne. Az ősi erények csak addig maradnak meg valamely népnél, ameddig annak existencziája kellőképpen biztosítva van. Elárvult szegény népre, sem hivatkozni, sem támaszkodni nem lehet. Ez megdönthetetlen igazság, melynek sem a mult, sem a jövő ellent nem mond.
A székelynek csekély vigasztalása van abban, ha a szomszédjában lakó idegen ajkuak emelkedését látja. Ha dédelgetik a szászt, hogy ne jajgasson, és jó gyermeknek nevezik a székelyt, mert csendesen viseli magát, az nem mutat kellő pedagogiai tapasztalatra. Kényeskedő, nyávogó gyermeknek vessző kell, nem czukkerli. Duzzogó gyermekét az anya igyekszik egy ideig kapaczitálni; mikor aztán a szép szó nem használ, áristomba teszi.
A ki csak egy futó pillantást vet a térképre, annak azonnal szemébe ötlik az a girbe-görbe vonal, mely a székely földet szépen kikerülve Medgyesen, Segesváron, Földváron át Brassóba húzódik. Ez a magyar keleti vasút, ez a czukkerli, mellyel a duzzogó gyermeket igyekeztek lecsillapitani, de mely tovább duzzog csak azért, hogy még több nyalánkságot kapjon. A székely sóvárogva nézi, mint szopogatja a szomszéd czukkerlijét kisirt szemekkel, pityergő ajkakkal, de hogy ő is olyat kapjon, ahhoz nem tud elkeseredni. Nem akarja megbántani az édes mamát. A mama pedig nem lát a gyermek szivébe, nem ismeri annak kivánságait. Jó gyermeknek nevezi és ezt elég jutalomnak tartja.
A székely ember sovány, kimerült földjére utalva, a legnagyobb erőfeszítéssel küzd a megélhetésért. Idegen országba, idegen népek közé vándorol, hogy családja számára kenyeret keressen. A föld nem terem eleget ennyi embernek. Az egykor büszke székely sutba dobta primipilaris leveleit, oláh koszton oláhok földjeit miveli, nem hogy azt jólétre segitse, de hogy magát fenntartsa és megmentse a hazának, a nemzetnek.
Budapesten azt hiszi mindenki, hogy a jó székely nép ugy él, mint hal a vizben. Olcsó itt minden és fulladunk a boldogságban. Ha aztán valaki azt irja, hogy ez meg ez a székely fürdő milyen drága, van bámulat és csodálkozás. Megrónak bennünket és magasztalják a cseh fürdők olcsóságát. Hát uram isten, hogy legyen olcsóság ott, hol bor nem terem, hová a lakosság számára szükséges gabonanemüek egy részét más országokból hozzák, hol nincs kellő közlekedési forgalom, s hová az áruk legkésőbb jutnak el fakó szekereken szállitva. Itt próbáljon megélni egy szegényesen dotált hivatalnok! Itt próbáljon a szegény gazda ezreket gyüjteni az iparos fényeskedni! Fulladunk a jólétben. A ki irigyli, jőjjön közénk.
És mindezekkel még sem akarok vádat emelni senki ellen. Mert oka-e annak valaki, hogy a székely ember itt lakik, itt él ezred év óta, hogy itt a természeti viszonyok nem kedvezők? Azt hiszem senki. De segiteni lehet sokat ezen a népen. A mit a föld megtagad, azt ki lehet pótolni más uton. A mit a sors elvett, azt a szerencse visszaadhatja.
A székely, mint természeténél fogva büszke és magára sokat tartó nép, nem vár és nem is fogad el alamizsnát senkitől, szegény, de nem koldus. Azt akarjuk mi, hogy hegyeink feltárassanak, hogy a székely bérczek fenyűsudarai vasutakon oda szállittassanak, hol azokra szükség van; hogy az alföldi ember ne igyék bilini, vagy karlsbadi vizet, hanem ismerje a székelyföldi források kitünő voltát, hogy ide jőjjön az, a kinek üdülésre és havasi legelőre van szüksége, ne Styria vagy Csehország hegyei közé.
Azt akarjuk mi, hogy a magyar kormány az iparosok érdekeinek előmozditásával, iskolák kellő berendezésével, azok fejlesztésével és gyarapitásával emelje a székely városok tekintélyét. Nyujtson módot arra, hogy a székely föld vasutakkal hálóztassék be nemcsak katonai, de kereskedelmi szempontból is. Adjon a székely városoknak katonaságot, mely ébren tartsa ezen nép harczias szellemét, mely zsoldjával segitse előbbre az ipart, a kereskedést és a földmivelést. Vonja el azokat gazdagabb vidékekről és küldje ie az ország határára, melynek védelmére mindig olyan nagy suly volt forditva, melynek minden egyes fillérre oly nagy szüksége van. Ezt megtenni módjában és hatalmában áll a kormánynak. Nem fog azért még az ellenzék sem neheztelni rá.
A képviselőknek pedig kötelességük felhivni a kormány figyelmét a székely nép érdekeire. Azon kell müködniök, hogy ez a nép erőben és épségben maradjon meg s az eddigi sebek behegesztessenek.
A figyelmet, a méltánylást megérdemeljük és ugy veszi majd hasznunkat a haza, a miképpen gondoskodott rólunk. Ez a nép az elvett jókért nem fog fizetni hálátlansággal és ujra megönti ágyuit, ha az édes haza életét kell megmenteni.”
Legyen Ön az első hozzászóló
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
MúltFigyelő 
Székely Nemzet: politikai, társadalmi és közgazdászati lap, megjelenik hetenkint négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Felelős szerkesztő: Málik József. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgy, Csiki-utcza, Matheovics-féle ház. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat. Előfizetési ár helyben és vidéken 10 forint. 1883., augusztus 26. vasárnap, 129. szám. 
Legyen Ön az első hozzászóló
