A tegnap reggel, a megyei konzultációs programra kölcsönkapott kisbusszal Homoródfürdőig értünk el, a célközségnek kijelölt Bögöz helyett. Habár gazdája tökéletesre garantálta, mégis a kuplung a Tolvajos tető után megadta magát. Gyorsan két kisebb autóba pakoltunk át, majd körbejártuk Bögöz község kisebb és nagyobb falvait, reggeltől estig. Aki még nem járt Mátisfalvára ajánlom tegye meg!
Ez az a falu ahol csend, tisztaság, szép környezet, takaros kis és közepes házak, illetve nyugodt emberek élnek. Mátisfalvi emberek azt szeretnék, ha könnyebben megközelíthetnék a szántóföldjeiket és a kaszálóikat, illetve a már korábban elkezdett és a pályázati határidők szerint megkésett községi út építését a nyertes útépítő cég a szavát tartva befejezné, még mielőtt május folyamán jön a német testvéralu küldöttsége, aki sokat segít a falun, talán még többet mint a politikusok! Décsfalván nem szabad a templomot keresni, nem örvendnek az idegenek ilyen irányú kérdéseinek az ott élők, hisz ők Agyagfalvára járnak templomba. Bögöz településen habár sok fejlesztés történt mégis, a faluban sokan azt gondolják, hogy a kultúrotthon rossz állapota miatt sok más fejlesztés jelentősége torzul. Szép, de esetenként nehéz az élet Bögöz községben.
Borboly Csaba
Legyen Ön az első hozzászóló
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
A napokban egy tévéműsorban ismét a gyergyószentmiklósi jégkorong volt a téma. Ott hangzott el az, hogy a műjégpályát vissza kellene adni Bukarestnek, hogy az újítsa fel, viselje gondját. A gondolat nem új, a példa nincs is messze, hisz a csíkszeredai csarnokot ugyan Vákár Lajosnak nevezik, de nem a város tulajdona, hanem a minisztériumé. Az állta a felújítás költségeit, annak fáj (fáj? dehogy fáj!), ha magas a villanyszámla, vagy ha meghibásodik valami.
Folytatás
“A szórványban alapvető fontosságú egy jól kigondolt stratégia mentén megőrizni, valamint erősíteni a fiatalokban a magyar öntudatot” – nyilatkozta Bodor László, a MIÉRT elnöke, a március 19.- 21. közt Vajdahunyadon megrendezett MIÉRT Szórványkonferencia megnyitóján.
Folytatás