5 lej lehet a vizitdíj egy háziorvosi kezelésért, a kórházakban viszont többet kell fizetni, ha elkészül az új törvénytervezet.
Crin Antonescut újraválasztották a Nemzeti Liberális Párt elnökévé szombaton, az alakulat kongresszusán. Crnin Antonescu 986 szavazatot kapott, míg versenytársa, Ludovic Orban 357 voksot gyűjtött be.
Továbbra sem hajlandó technikai újításokat bevezetni a futballba a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, Jeróme Valcke főtitkár szombat délután kijelentette, a döntés megszületett és a bírók továbbra sem vehetnek igénybe semmifajta számítógépes segítséget. A szabályalkotó testület két éven át tanulmányozta a chip-es, valamint a teniszben használatos sólyomszem módszert, ám a szövetség ódzkodik a reformoktól.
Húsz évvel a rendszerváltás és kilenc évvel a hatályos közigazgatási törvény életbelépése után magyar nyelvű táblát helyeztek ki a Maros megyei prefektusi hivatal bejárata fölé és a megye más közintézményeinél.
A D-LP iktatta a szenátus elnöke, Mircea Geoană visszavonására vonatkozó kérést — nyilatkozta Constantin Igaş frakcióvezető. A kérést ötvenhét, többségében demokrata-liberális szenátor írta alá, de csatlakozott hét független és két RMDSZ-es honatya is.
Várhatóan kedden hozzák haza Szlovákiából azt a két magyar hegymászót, akit a Magas-Tátrában elszenvedett balesetük nyomán még a poprádi kórházban ápolnak - közölte hétfőn a kassai főkonzul.
A két hegymászó, Hajdú Péter és Erőss Zsolt állapotát stabilizálták az orvosok. Erőss Zsolt agyrázkódást szenvedett, mindkét lába eltört, az egyik nyílttöréssel, hétfőn délután még röntgenezésre, esetleg CT-re lesz szükség - mondta a főkonzul, a poprádi kórház főorvosával történt beszélgetésre hivatkozva. A vizsgálatok miatt valószínű, hogy csak kedden szállítják őket haza, mentőautóval. Harmadik társukat már kiengedték a kórházból.
A főkonzul felhívta a figyelmet a Magas-Tátra veszélyeire. A hegységben évente 10-15-en halnak meg, többségük azért, mert nem veszik figyelembe az időjárási körülményeket, vegy letérnek a kijelölt ösvényekről. A mentés költsége tetemes, az elmúlt hétvégén balesetet szenvedett magyarok profi hegymászók kiszabadításán több mint negyvenen vettek részt.
A három tapasztalt magyar hegymászót szombaton lavina sodorta el, miközben a Kopki hegygerincen ereszkedtek lefelé a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske). Sikerült kiásniuk magukat a hó alól, ám súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. A csoport egyik tagja telefonon értesítette a hegyi mentőket, ám a rossz időjárási viszonyok miatt helikopterrel nem lehetett megközelíteni a helyszínt. Így végül 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő gyalog indult a magyar hegymászókért.
A helyszínre érkezésük után elsősegélyben részesítették a sérülteket, majd hordágyakon a Csorba-tóig vitték őket, ahonnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót.
A szlovák hegyi mentők tájékoztatása szerint a magas hegyekben jelenleg csak 1-es, 2-es fokozatú a lavinaveszély az ötfokú skálán. Ennek dacára, a viharos erejű szél és a frissen lehullott hó miatt azt ajánlják, hogy mindenki kerülje a 40 fokosnál meredekebb hegyoldalakat.
Legyen Ön az első hozzászóló
Hozzászólás
A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
Székely címerekből és pecsétekből nyílt kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában március 18-án, Hargita Megye Tanácsának szervezésében.
Folytatás
“A szórványban alapvető fontosságú egy jól kigondolt stratégia mentén megőrizni, valamint erősíteni a fiatalokban a magyar öntudatot” – nyilatkozta Bodor László, a MIÉRT elnöke, a március 19.- 21. közt Vajdahunyadon megrendezett MIÉRT Szórványkonferencia megnyitóján.
Folytatás
Ján Slota szerint a szlovák-magyar kapcsolatok valóban nagyon rosszak, de korántsem Szlovákia, hanem Magyarország miatt, ahol valami hasonló készülődik, mint a múlt század harmincas éveinek elején, amikor egy müncheni kocsmai sörözés nyomán "egy alacsony bajszos emberből 1933-ban német birodalmi kancellár lett".
Folytatás
Vásárosbódék sorakoznak és népzene szól a csíkszeredai Szabadság téren március 26–27-én, pénteken és szombaton a Hagyományos és Helyi Termékek Tavaszi Vásárán. „A vásárlókban fontos tudatosítani, hogy a helyi termékek egészségesebbek.
Folytatás