|
Kézdiszentkatolna polgármesterének felajánlására, közel hat tonna krumplit szállítottak március elején a Hunyad megyébe, Dévára. Háromszék és Hunyad megye képviselői nemrég megyeközi együttműködési szerződést írtak alá, azzal a céllal, hogy Székelyföld és a szórvány közti kapcsolatokat erősítésék.
Kulturális programok mellett a krumpliadomány is nagy segítségnek bizonyult. Ebből a szállítmányból a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont részesült. Az alapítvány Erdély-szerte közel kétezer gyermeket nevel, negyven intézményből álló hálózatában, az oktatási intézmény pedig Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézménye, amely számos gyerek számára biztosít bentlakást, ellátást.
Kocsis Attila iskolaigazgató és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megköszönték a felajánlást, Böjte Csaba az Ablak a végtelenre című könyvét küldte ajándékba Tusa Leventének, Szentkatolna polgármesterének. A könyv Böjte Csaba gondolatait tartalmazza Istenről, vallásról, életről, emberről, mely tanításként szolgálhat minden hívő ember számára.
„Hasonlóan nagylelkű adományokat továbbra is fogadnak Hunyad megyében. A mi felelősségünk, hogy lehetőségeink szerint segítsünk a hozzánk tartozókon” – fogalmazott Tamás Sándor önkormányzati elnök. Azok a települések, szervezetek, személyek, akik segíteni szeretnének Kovászna Megye Tanácsánál jelezhetik szándékukat.
|
- A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
- A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
- Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
- Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
- Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
- Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
|
|